Somnakaj – Nemzeti Színház

Somnakaj: roma lány, születésétől a lagziig tart a kerettörténete. Vacakul indul a bébikor: már a szülésbe belehal az anyukája, apukája meg a nagynéni kérésére sem passzolja le a kislányt. Mire felnő, a zene körbeéri az életét, jó hanggal, szinte nulla önbizalommal, de baromi nagy életkedvvel kezdi a felnőttséget. Mehetne a helyi kórházba takarítónőnek, de a faluból cseppet kinézett dokinő a fővárosba zavarja, ahol a fia már “megcsinálta a szerencséjét”. Somnakaj jön, lát, és romkocsmát takarít. Belefut Misibe (a dokinő fia), aki már klippet forgat vele, és noszogatja, hogy újra felvételizzen a konzervatóriumba, mert klassz hangja van, és a zene a vérében csobog. Mint minden romantikus egyszerű sztoriban a fiatalok gyorsan egymásba szeretnek, majd a drága apuka részéről van némi huza-vona a házassági engedély megadásával, de győz a zene + pia kombó. Jön a lánykérés, esküvő és gyors finálé.

Nem bonyolították túl a témát, még akkor sem, ha belekerül a “hogyan utáljuk ki a nemcigányokat a faluból házvásárlás okán”, “te csak arra vagy jó, mint az anyád: takarítani”, “menj tanulni, mert különben nem lesz belőled semmi” és a klasszik: “asszonynak otthon, a konyhában a helye”. Somnakaj – messziről, szemüveg nélkül, a balkon (mi a faxért nem erkély???) sokadik sorából Trokán Annának látszik, de ez kevéssé biztos, mert az egész színházban nem fellelhető az aznapi szereposztás. Az apuka, a genetikaliag zenefertőzött: Gojma – Kovács Antal, aki a legszebben a bús-szomorú dalokat tolja. A nagypapi: Sanya tata, a cseppet autista dohánypapírrajongó: Balogh Lajos. A doktornő (kinek egyfia Misi): Falusi Mariann, az elvándorolt fia: Misi: Oláh Gergely (minden megmozdulása olyan sikoltozás, mintha a Beatles nézett volna be hozzánk, és előzenekarnak betolta volna Elvist…). Zsáró, a nagynéni: Papadimitriu Athina, aki non-stop a doktornővel vitatkozik. A modern, haladó világ, és a saját hagyományai viaskodnak.

Szakcsi Lakatos Béla viszi a showt, a csúcsponton Falusi Mariann énekel vele egy brutálisat, abba sem hagyhatósat.

Az előtte beérkező hegedűsről az egyetlen klasszikus jut eszembe: segítsünk már neki egy fűrésszel, hamarabb szabadulunk. A színpadon folyamatosan játszó zenekar viszont profi, a világ bármelyik színpadán vastapsot érdemelnének a zenészek és énekesek. Egyetlen gubanc adódik, hogy a történetet a legkevésbé sem követik a dalok, azok csak úgy random érkeznek. A pörgősebb számoknál jönnek a táncosok, és cigánytáncot tolnak, a tomboló közönség legnagyobb örömére.

A zene és a látvány a két húzóereje az előadásnak, ez a kettő a “nagyon rendben van” kategóriába esik. Az mondjuk fájdalmas, hogy a pár mondatos beszélgetős, mesélős részek katasztrófálisak: vagy a beszéddel van gond, vagy a levegőért kapkodnak. Kevéssé értem, miért nem tud elmondani az egyébként klassz színésznő egymás után 3 mondatot, vagy pl. Falusi Mariannak mi a kihívás egy 5 mondatos párbeszédben, de nem megy. Az éneklés sokkal jobban, de nem gáz, ez utóbbi van előtérben végig.

Kinyitod a szíved, és beárad a roma kultúra, mit beárad: beomlik a bejáraton, és nem távozik, hanem kirúgja a falat, és ottmaradva belakja a kerted, és magával ragad.

A táncos-énekes szerepkörökben vegyes a társaság: magyar és cigány szereplők egyszerre a színpadon, kicsit kifehérítve az előadást.

Összefoglalva: amit a színpadra feltettek, az tökéletes zene és tánc, a történet nyeklik-nyaklik, de erre a legkevésbé kíváncsiak a nézők, ők a zenéért jöttek. No meg az “ingyen jeggyel megnézzük Lacikát, Józsikát, aztán majd jól odaintegetünk neki” projektet kell lezavarni.

Ez az ingyenes rokon látogatás, és célcsoport buszos iskolai utaztatás meg is töltötte a teljes színháztermet, fizető nézők kb annyian voltunk, amiből nemhogy a ház aznapi a rezsije, még a jegyszedők gázsija sem jönne ki… A többiek jöttek úgy kitömni az üres teret, és fokozni hangulatot.

A többségnek fogalma sem volt, hogy hol van, és a viselkedésről, sose hallottak, nemhogy színháziról. Hozták őket, mert vagy jönni kellett a csoporttal, vagy a rokonsággal. (ez már majdnem egy komplett falu, akinek a lakosai tiszteletüket tették és nemfizetőként viszont nem tudták mi illik, és mi botrányos, persze fel sem tűnt nekik, nem az a brigád volt)

A fotózás és videózás simán ment, mintha a strandon, házibuliban tolták volna. Csak a szünet végén egy gyenge felszólítás érkezett, részletezve, hogy mi a tilos és mi nem. Béke nem lett, csak még több felvétel. Sokan, mintha csak otthon a tv előtt ülnének, folyamatosan speaker közvetítették az eseményeket, ha a másik nem jönne rá magától. Előttünk sem egyszerű az élet, rosszul mérték fel a balkon sorainak távolságát a színpadtól, így ketten használnak egy szemüveget.

Akrobatika bajnokai is a mellettünk lévő sort kapták, de nem akárhogy: eggyel feljebb indulnak, majd kiderül a turpisság, és fejjel lefelé vihogva érkeznek egy sorral lejjebb piros miniruciban + tűsarkúban. Itt valahogy ez az egyenviselet.

A pasik ordítva tudnak kizárólag tapsolni, ha pedig Oláh Gergő lép be a színpadra, ott elszabadul a pokol, már akkor, amikor ki sem nyitotta még a száját.

Falusi Mariann, Oláh Gergő, Somnakaj és Gójma olyan vagányul-szépen énekelnek, hogy elviszik  a showt. A zenekar sem középiskolás fokon nyomja.

Valahol azt olvastam, hogy a közönség nem kiváncsi eléggé a Nemzeti új repertoárjára. Jelentem kérem: ott voltam, és nem az átlag közönség a hülye (ahogy a cikkből kiderült), hanem lehet, hogy szarul érzi magát a a roma darab célközönsége között a nézőtéren, mert non-stop mozog a szék (nem, nem földrengés, csupán “Gizus” eldöntötte, hogy ő biza “táncikálni fog”, és ebben még a morózus Mariann néni tanerő sem tudja megakadályozni (bénaság a köbön…). Szóval nem csak a rokonság, az egész iskolai csapat megérkezett. Nyilván ad egy jó érzést a szereplőknek, hogy biztos családi háttérrel érkeztek, a kívülállók meg pillázhatnak az elejétől fogva.)

Két szereplő cifrázza az idegeinket: az egyik a hegedűs, akit a kutya nem hívott, de tolja, és nyenyergeti (ha lenne fűrészem tuti kisegíteném), majd teljesen más módon varázsol el az előadás: Szakcsi Lakatos Béla, az este igazi sztárja.  Amit ők ketten Falusi Mariannal tolnak, az több, mint világszám. A táncok, gyors zenék alatt éled a közönség is. Az már fékezhetetlen, igazi putrilagzi feeling kerekedik. A szerencsések a szélére vettek jegyet és már az elejétől kezdve fokozatosan fogynak, na nem a kemény mag, hanem a sima fizető nézősereg.

A rokonság és iskolai csoportok természetes velejárói ennek a színháznak, de megfontolandó ötlet lenne egy kamaszoknak szóló a) gyerekmegőrző b) külön előadás, ahol a nézői kultúráltabb viselkedés tudományából lehetne gyakorlati ízelítőt tenni.

Vidám, szép este volt: nagyon röhögtünk és ez megszépít mindent.

Mindenkinek szól, aki az igényes cigányzenére vágyik két felvonáson át együtt látva cigány és nemcigány szereplőket.

 

Szólj hozzá!