Riviera Girl – Budapesti Operettszínház

Csárdáskirálynő egy kicsit másképpen. Sőt. Nagyon másképpen 😀

Karl (Barkóczi Sándor) a papakedvence belehabarodik az Orfeum üdvöskéjébe Sylva (Lévai Enikő) művésznőbe, akit elvenne, de ugye a morózus német gróf (Szabó P. Szilveszter) nem tapsol a frigy miatt, mert cseppet rangon alulinak érzi a szitut. Elpanaszolja lelke baját Feri bárónak (Németh Attila), aki hazánk fia, és így minden stikliben benne van. Éppen jókor van jó helyen az amcsi házaspár, kinek férj tagja – Sam Springer (Kerényi Miklós Máté) csekély lóvé reményében – amit el lehet verni a kaszinóban – természetesen vállalja, hogy a problémamegoldás élére áll.

Kell szerezni egy nemesi címmel bíró férjet a művésznőnek, aki jól elveszi feleségül, majd elválik, rangját jól megtartja, és máris partiképes lesz a bőszült papa szemében. Cseppet bekavar a képbe, hogy a kinézett segédpincér – Victor (György-Rózsa Sándor) se nem pincér, se nem gróf, inkább herceg, mit mélyen titkol, de a nagyobb gubanc, hogy tökig szerelmes szintén Sylva kisasszonyba.
Naná, hogy vállalja a feladatot, nősül, és ettől Sam-nek is lesz némi elverhető lóvéja, neki meg asszonya. A sztoriban oda teszi az örömapa a csavart, hogy arra is nagyobb tétet pakol, hogy Victor két hónap után a válást offolja, de ettől szerelmesebb a fickó, és Sylva boldogságáért még válni is hajlandóságot mutat.

Közben Sam asszonya (Szendy Szilvi) is kergetőzésbe fog, próbálja elkapni alig szélhámos férjét, több-kevesebb sikerrel. A végére az elvált szerelmeseket egy tuti kis erkélyjelenetre összehozzák, hogy a finálé is rendben legyen. A nagyot koppant Karl sem marad magára, Feri gróf aligtinédzser lánya veszi kezelésbe, amire elsőre furcsán reagál, de később rádöbben, hogy mégiscsak a saját gyerekes színvonalán lesz az ő boldogsága. Közben a drága Lorenz gróf is megkapja a leckét Sylvától, amiért beleugatott és beleszervezett az ő életébe.

Mindezt 2×1,5 órácskában.

Mivel zenés, így a Csárdáskirálynő dalai csendülnek fel nagyon látványos koreográfiával, teljesen átírt szövegekkel (jót tett a daloknak! – Závada Péter átirata), és nagyon klassz táncosokkal. A pasi nézőknek csoroghat a táncos csajok hosszú combjai után a nyáluk, mi csajok pedig szemérmetlenül gyönyörködhetünk a kockahasverseny döntőseinek produkcióin (hát néztük volna még :D).

Van azonban az a pontja az előadásnak, ahol nem szabad az éppen nagykorú kamasz arcára ránézni (egyébként is “a második felvonás túl nyálas” hozzáállással létezik aznap este), mert ott minden elveszett… Szóval jön Sam és drága neje, akik Oakba vágyván (vágyik oda a franc, csak az asszony…) eldalolják, hogyan szeretnének ott kacsák és disznók között élni a nagy semmiség közepén (érkeznek a szárnyasok és malacok jelmezben!). Ennek szemléltetésére a közönséget tornáztatják (ó, ez még semmi…), majd a jobb és a bal oldal is feladatot kap: az egyik hápog hangosan, a másik röfög… Ekkor nem kellett volna a némiképp sokkolva-meglepett kölyök arcára néznem, mert ott kiakadt az este, és annyira, de annyira kellett visítva-röhögve-sírni, hogy már rég a helyünkön ültünk, és jött a következő jelenet, még mindig a könnyeimet törölgettem.

Szóval: jó este volt, nevetős, vidám.

Aprócska közjátékként majdnem elkésve vízért esedeztünk a büfé pultjánál, ahol a kedves első napos fiú rögtön mondá, hogy vizet adni nem tud, mert ez az első napja. Két lépéssel arrébb a még kedvesebb rutinos vendéglátósnak viszont ettől kiakadt a szemöldöke, mert oké, hogy kezdő, de tán a bubis vizet felismerhetné a tőle karnyújtásnyira lévő hűtőben. Szünetben már nem erőltették a betanítást, így rutinosabb csajok gyártották a finom cappuccino-t.

A darabot KERO rendezte, aki az emeletről követte ma az eseményeket, megérdemelte volna, hogy ő is megkapja az előadásért a tapsot, de az elmúlt hónapok eseményei miatt erre esélye sem volt, csak a nézőtérről.

Szólj hozzá!