A padlás – Vígszínház

Már erősen kamaszodva első pozitív élményeim egyike A padláshoz kapcsolódik, még a 90-es években. Ha emlékem nem csalnak, akkor 4-5x láttam az előadást Kaszás Attila főszereplésével. Ma, közel 30 évvel később itt énekelt a szívemben Rádiósként. Elengedhetetlen a lelkünkből.
Mikor Mamókát megláttam, majdnem felsikoltottam: hát ő a Süni! Igen, annó ő volt nekem a Süni, a fejelthetetlen rajongó kislány.

Nem szabadulok már sosem az első élményektől, pedig néhány éve már az akkor kiskamaszaimat is elhoztam, hiszen nem nőhetnek fel Padlás nélkül. Rajongták, és “mikorjövünkújra” érzésük támadt.

Ez az az elaődás, amihez a többi zenés-musical darabot hasonlítom. Már csak ilyen a gondolatom: ha A Padlás és a Dzsungel könyve jó volt, akkor a PUF-ot sem lehet elrontani… Egyszerűen viszonyítási alap lett.

És akkor visszatérünk a mai napra, ami ígéretesnek indul, így már az előtér iskolás csoportjainak tömegéből bemenekülünk a csendes alagsori büfébe.

Majd megérkezvén a remek helyünkre, az hamar kiderül, hogy itt bizony csak akkor lesz színházi élmény, ha a kísérőtanárok által magukra hagyott 10 év körüli fiú csapat mögöttünk megszelidül. Gyermekidomár tekintélyemet elővadásztam a mélyből, és csendesítettem a népet, mert a tanerő is csak a csoportosan beszerzett jegyek után járó saját segge alatt ingyen puhuló ülőhelyig jutott, az kevéssé tűnt fel neki, hogy a 2-3 sorban magukra hagyott osztályok otthonról sem a kultúráltságot, hanem a hátizsáknyi chips-et, ropit és üditőitalokat hozták, mert ezt a 2×1 órát tutira nem élik túl ezen alapfelszerelés nélkül.

Amint sötétedik a nézőtér, úgy kezdünk elvakulni, aztán a barátnőm szól: napszemüveg!, és lám ott a megoldás, már nem vakítanak a fények.

A padlásra érkezik: Kölyök (Széles Flóra), Meglökő (Juhász István), Lámpás (Tóth András)  és Herceg (Telekes Péter) szellemek, akik már több száz éve arra vágynak, hogy megleljék a Révészt, ami majd elrepíti őket arra a bolygóra, ahonnan ők már vissza nem térnek, de örökké szépek lesznek.

A padlásra érkezik Barrabás, a fegyveres rabló, és a padlás jogos tulajdonosa Rádiós (ma Ember Márk) fut be. Mamóka (Igó Éva) cammog fel a padlásra, és látja meg a szellemként megérkezett csapatot, kiket Rádiós, a szomszéd Süni (vendég-beugrósként Győrfi Anna játszott el) láthat csak. Azok, akiknek tiszta a lelkük.

A detektív (Hajduk Károly) és Üteg (Király Dániel), az ő balkeze próbálja elkapni a gazember Barrabást, de mindhiába: lelövik, és az éppen arra kószáló kezdő révész (Csapó Attila) költözik a bőrébe, és mindenkit megtéveszt ezzel.

Témüller is folyamatosan belekontárkodik az eseményekbe, ő az a tipikus fejlenetésekre szakosodott házmester, akit mindenki utál.

Éberék és Témüller (Fesztbaum Béla) nem láthatják a szellemeket, ők viszont gond nélkül a bolondját járatják a brigáddal.

Mamóka isteni szilvásgombóccal lepi meg a bandát, és ezen is azonnal dalra fakad mindenki.

Majd még napfelkelte előtt megérkezik a lehetőség, hogy a szellemek a révész segítségével egy távoli bolygóra, fényév távolságra indulhassanak. Nehéz a búcsú az új barátoktól, még Robinson robot is nehezen áll talpra a veszteségből.

A rendőrség még fixen hiszi, hogy Barrabás a padláson rejtőzködik, de aztán meglelik a főhekus kocsija alatt a tetemét.

A végső izgalom a padláson hagyott bomba, amit Rádiósnak kell hatástalanítani, ebben persze élete szerelme segíti, Süni az, aki sosem hagyja magára.

Végre a végére a Herceg jótanácsaival felszerelkezett Rádiós is felfigyel Sünire, hogy ő is ott van, ő is szerethető, sőt.

Az előadás dalai ma is a klasszikusok, mindenki dúdolja őket és vannak azon vének, mint én, akik két szólamban élvezik az előadást. Az egyik a színpadon szól, a másik a szívemben, és hallom mindkettőt! A Fényév távolság a szívemben Kaszás Attila hangján, míg a színpadról Ember Márk előadásában szólal meg. Öröm és boldogság minden pillanatuk.

Ez az az előadás, amit gyerekekkel addig-addig kell megnézetni, amíg meg nem tanulnak két dolgot: mi az az elmúlás, mi az a becsület, barátság és mi az igazi története az előadásnak. A másik és fontos tényező: a hogyan viselkedünk színházban kultúráltan, még akkor is, ha őseink egy hátizsákra valónyi chip-et és üdítőt csomagoltak éhenhalás ellen erre a 2×1 órácskára.

Felnőttek pedig visszavágynak időről-időre, mindig és mindig, bármikor. Mert ez olyan érzés, amit nem lehet megunni sokadszorra sem.

Én is megyek még, kis szerencsével kevésbé alsó tagozatos neveletlen osztályok közötti sorba.

1988-ban rendezte meg Marton László, a zenéjét az utánozhatatlan Presser Gábor, a szövegét Dés László követte el. Laza 30 éve megy teltházzal az előadás, teljesen megérdemelten.

Szólj hozzá!