Pedig én jó anya voltam – Örkény Színház – Stúdió

Egy anya vallomása az életéről, családjáról és tragédiák egész soráról.

1980 körül járunk, egy ötvenes évekbeli konyhában jön-megy, tesze-tosza asszonyunk, aki először csupán saját gyerekkorát teszi elénk, az akkori szokásoknak megfelelően. Tanulásra nem jut, a 4 elemi is már a tanult kategória akkoriban, sok testvér, irány a munka. Az első világháború idején is talpon kell maradnia a családjának, de túlélik. Mint olyan sokan akkor, a munka-munka-munka és némi életbenmaradási szerencse okán.

Gyorsan jön, mint akkoriban a férj, gyerekek. Az első kicsi nagyon korán meghal, a második betegen születik, a harmadik viszont végre anya szeme fénye, a tökéletesnek tűnő kölyök.

A szegénységből nem lehet kitörni, tanulatlan szülők leginkább csak állandó, kemény melóval tudnak talpon maradni. Így nem példa a tanulás, és hiába otthon Laci gyerek = jógyerek, a máshol történtekről sem anyának, sem a családnak nincs fogalma.

14 évesen már dolgozik a srác, és még két év sem telik el, amikor kevéssé bírva apja kritikáját már baltával hálálja meg a szülői szeretetet. Nem kap érte sokat, mert megveszik-megdumálják az ítéletet, pedig itt is érvényes: ha akkor leüli, ami kijár, több élet is megmenekül. De az anyai szív nem hagyhatja a kedvenc Lacikát börtönben.

“Megjavulván” visszafogadják, majd nem sok kárt tesz a munkában, a céges kasszában viszont annál inkább, így ismét a sitt vár rá. Persze anyuka szerint erről sem csak a kölyök tehet, hiszen ő olyan szerencsétlen, na meg a körülmények, mert még egy erőszakot is ráfornak, mielőtt a meggyalázott lány apja agyonverné…. hát nem tudom melyik lett volna a méltóbb büntetés…

Újabb börtön, újabb reménykedő anya: megváltozott, és újra visszafogadja.

Még a szerelem sem tudja kirántani a ördögi körből a felnőtt gyereket, nincs otthon kontroll, sem máshol, és bekövetkezik a legrosszabb, két gyerek hal meg… ekkor az anya már feketében készül a temetőbe, a megérdemelten kivégzett fiához…

Ekkor nyer értelmet az egész zavarodott, tesze-tosza, nehézkes, fuldokló történet, az anya tragédiája.

Pogány Judit kínlódja végig az előadást az anya szerepében. Sűrű és mély érzések, könnyek, és libabőr.

Rendezte: Anger Zsolt

New York-i komédia – Centrál Színház

Tudom én vagyok a helikopter, de Básti Juli játékával nem tudok betelni. Aztán befut Rudolf Péter, és végleg elvesztem. Ezt majd még nézni kell, nem egyszer, újra és újra.

Phylis (Básti Juli), a sikeres pszichoanalitikus cseppet megzuhan, és italba fordul, de előtte elküldi segélykiáltását legjobb barátnőjének Carolnak (Nagy-Kálózy Eszter), aki befut, és ártatlanka képében állatira sajnálja barátnőjét, akit a “hűség mintaképe” típusú férje elhagyott. Carol egyre zűrösebben reagál, és a jó agyturkász ebből és egyéb korábbi nyomozásából rájön, hogy biza miatta lépett le álmai pasija. Persze álmaiban más a férj, mint a valóságban, de az évtizeden túli házasságban ez már mit se számít.
Carol férje Howard (Rudolf Péter) is “befut”, majd benne a már korábban felmerült öngyilkosság is újra megfordul, ha már az asszony lelépni készül Phylis férjével. Kimondottan lúzer típus, viszony imádni való pasi :), hiába a zokni kategória.
Sam (Puskás Tamás, aki nem csak játszik, de rendezte is ezt a komédiát) hazatér, hogy összelapátolja az ügyvédi melójához nélkülözhetetlen iratokat, arra persze kevéssé számít, hogy neje már szana meg szét dobálta-taposta őket. Cseppet az idegbaj kerülgeti, és mindezt közli is minden jelenlévő barátjával. Ők meg vele, hogy rajta kívül mindenki tudott párja hűtlenségéről, egy kivétellel, aki ugye a nagytudású pszichológus, csak a saját kapcsolatában nem boldogul. Sam nem az a szégyenlős fajta, csak azt nem dugta meg, aki nem ment szembe vele a környezetében, ettől Phylis ismét a pohár után kapkod, hát nem mondom, hogy a józanságának ez használna, de még így sem tud elázni annyira, mint az áruló Carol barátnéja.
Előkeveredik Juliet (Ágoston Katalin), aki 21 évesen már Phylis kezelése alatt állt, mert volt némi agyi gubanc vele, főleg a pasikkal való ismerkedés területén. Azóta ezt bepótolta, bár csak Sam vágyja a házasságot, ifjú kedvese még kevésbé. Howard a friss hús láttán már éledezni kezd, lélekben már dobja Carolt, és rástartol Julietre, amitől Sam cseppet idegi alapra kerül.
Juliet sem százas, és mikoron is megkaparintja Howard öngyilokra termett fegyverét, azt nem fél használni, és a kavarodásban Sam hátsó fele látja ennek kárát.

Parádés a dilis csapat játéka, óriási megérdemelt taps a zárás.

Hatala Csenge: Hírzárlat

1973. janárjában járunk Balassagyarmaton. Két fiatal srác betör a helyi lánykollégiumba, ahol 14 lányt foglyul ejtenek, és követelnek: pénzt, járműveket, repülőt, hogy külföldre utazhassanak.
Két csalódott fiatal: Pintye András, az ötletgazda, és Pintye László, aki belement a terv végrehajtásába, végig követve bátyja álom-ördögi tervét. Ketten vannak a 14 tússzal a hátuk mögött, velük szemben pedig az állam teljes hatalmi erőszakszervezete.
Valamennyire ismerik a járást ezen hatóságoknál, hiszen apjuk magas rangú katonai (határőr) parancsnok, ők pedig gyerekstátuszban szabadon jártak-keltek a laktanyákba. Fegyverhez is az juttatta őket, hogy őseik nemtörődöm nevelését kiismerve, bármikor bármit hazudva és a nevük mögé bújva (ami apuka révén jól csillogott a pártban és a seregben is) mindent megkaptak.
Korábban semminek nem volt következménye, semminyen stiklik, betörések, balhék nem kerültek ki a rendőrség belső köreiből, pedig ha nevelő célzattal András ült volna néhány évet, akkor eszébe sem jutott volna, hogy bármit megtehet büntetlenül. De korábban nem sittelték le, apuka amivel kimentette a fiát, azzal a még nagyobb bajba sodorta. Ahelyett, hogy a családi békét és szeretetet nyújtotta volna, csak a saját karrierjével volt elfoglalva és pont szart rá, hogy mit csinál a két fia, milyen szerencsétlenül elbaszott életük van. Ebből persze egyből nem következik egy súlyos bűncselekmény, de 73-ban, Balassagyarmaton az események olyan irányba kanyarodtak, ami megállíthatalnannak látszott. A két fiú fegyverhez jutott, és bement a lánykollégumba. Elfoglaltak egy szobát, és bezárták a lányokat. Akik még a folyosóról kimenekültek az utcára, és rendőrért kiálltottak, őket nem is vették komolyan. Miért is vették volna komolyan? Ebben a szépen elrendezett szocialista országban, vajon miért is lázadna fel két rendes pártkatona szülővel rendelkező fiatal srác?
Pedig fellázadtak, és elhitték, ha megszorongatják fenyegetésükkel a hatalmat, akkor előkerül az államban legnemesebb érték: az emberi élet. Így ha ez fontos, akkor őket senki sem fogja lelőni, és nagyon fonak vigyázni a lányok életére is, hogy ők se legyenek hősi halottak, tehát teljesíteni fogják a követelésüket, és szabadon egy szabad orszába utazhatnak, ahol úgy elbújnak a kizsarolt pénzből, hogy sose találnak rájuk. Elég gyenge esélyeik voltak, de nem volt ellenszél, aki ezt a szemükbe vágta volna, és megtudhatátk volna, hogy ennek szinte nulla az esélye, magyar állam, a rendőrség, határőrség elsődlegesen a problémától akart megszabadulni, nagyjából mindegy, de inkább kevés áldozattal. A kevés pedig kicsit több, mint a nulla.
A hogy nem vették észre, hogy mi készül kérdéskörben állati tanácstalanok voltak, mert a titkosszolgálatnak, belső elhárításnak, a helyi erőknek minimum sejteniük kellett, hogy ez a két fiú el fog szabadulni, nincs korlát.
A fogvatartás napjai a félelem-bizakodás-egymásra utaltság-újra félelem-reménytelenség-düh-félelem körökben futottak. A lányok próbálkoztak rábeszéléssel, próbálkoztak a fiatalabb Laci maguk oldalára állításával, de semmire sem jutottak. Első lázadásuk után már a fenyegetést is megkapták, hogy melyiküket és milyen sorrendben teszik el láb alól, ha a követelésüket nem teljesítik.
A fiúkhoz érkezett egy ideg-elme orvos tárgyalni, de sok sikerrel nem járt, maximum az üzenetek közvetítésére volt jó. A rendőri vezérkar nagyjából sem tudta, hogy mi legyen, a kiadott tűzparancs pedig világossá tette: mindegy hogyan, csak legyen már vége.
A tetőkön lévő mesterlövészek, akiket a “ki a legjobb lövő” vezérfonal mentén rendeltek az akkor még titkos helyszínre már egy hete megfeszített idegekkel várták a döntést, hogy mi legyen. Óvták volna az emberi életet, de melyiket. A lányokét mindenképpen, de a fiúk sem érdemelték még ki a halálbüntetést, mert amit kértek, még akár logikus is lenne a mostani eszünkkel, de ott és akkor ez olyan szintű lázadás volt a rendszer ellen, amit nem lehetett hagyni. 1973-ban ezt nem csak megakadályozni kellett, de még mélyeket is hallgatni róla.

Az akkor ottjárt, az ország bármely részéből odaparancsolt létszám, benne a mesterlövészekkel sem akkor, sem később nem mesélhetett arról, hogy mekkora nagy volt a baj, és mi történt azokon a szörnyű téli napokon.
Hogy a lányok mit éltek át bezárva, félelemben, reménytelenül, és mit élt át Pintye László, aki a két tesó közül életben maradt, de 3 méterről látta, ahogy agyonlövik András bátyját. Sok mindent megérdemeltek tettükért, de a halál erősnek hangzik. Ennyie nem voltak elvetemültek, és piszkosul fiatalok voltak. Nem öltek embert, bár ugyan ahogy egyre kétségbeesettebben látták, hogy követeléseik nem teljesülnek (még egy kicsi vízért is úgy kellett könyörögni, amit nem maguknak kértek, hanem a lányokkal osztották meg), így már a kivégzésekkel fenyegetőztek. Kétségbeesett lépés volt, de ez sem hatotta meg a hatóságokat: hogy lehetne elengedni, pláne sok pénzzel két nagyon fiatal srácot, csak azért, mert elrabolnak és bezárnak 14 kollégista lányt. Ha ezt 1x megengedik, akkor onnantól elszabadulna minenki, akinek mehetnékje van…

A könyv nagyon körhű, rendkívül alapos, sok-sok akkori lány, családtag, elkövető, barátok és rendőrök mesélnek az akkor átélt élményeikről, rémálmaikról, életük folytatásáról.

Nem könnyű olvasmány, de mindenképpen tanulságos kordokumentum 1970-es évekből egy megrázó esemény kapcsán.

UI: még tervben sem voltam, de a rendőrség oldalán az én sportlövő gyakorlott apám is ott volt a túloldalon… anya meg nagyon várta haza… nem beszélt róla, csak minimálisan, ha olyat írtak az eseményekről, ami nettó hazugság volt. Valahogy fel sem merült, hogy kollégista legyek.

Egyasszony – Jurányi

Hirtelen akad egy jegy, végre-végre. Hetek óta ágyam melletti polcon a könyv, de valahogy még nincs erőm hozzá. Azt gyűjteni kell, akkor előbb jöjjön a színház.

Tenki Réka alakítja Évát (Péterfy-Novák Éva saját blogját írta meg könyvben), akivel 22 évesen találkozunk, mikor is azt a meglepő örömhírt kapja, hogy 7 hetes kismama. Van meglepődés, öröm és fiatalság. Mivel tapasztalata nulla, az információk tengere a nyolcvanas években még a neten nem áll rendelkezésre, így sem a terhesség alatt, sem a szüléskor nem tudja mit tehet, és mit nem. A doki viszont annál inkább, a tipikus  nagyképű pénznyelő: lóvét elfogadja, sőt, hazudik, hogy mentse a seggét, és zakaltja a csinos fiatal kismamákat, és a teniszmeccsnél és az előléptetésénél egy kisbaba születése sem fontosabb. Éva kislánya Zsuzsi sem az, aki a doki rohanása miatt agyvérzéssel, sérült babaként érkezik a családba. Napok, hetek telnek el még az intenzíven, mire Éva végre megtudja az igazságot: betegen született a pocakjában még egészséges kislánya. Hogy mit tesz ilyenkor egy anya? Mi mást: ez a feladat, így szeretjük, így teszünk meg mindent érte.
A fájdalom nem lehet erősebb a szeretetnél.
Eljön az a pont, amikor már lehetetlen a kislányt otthon életben tartani, kezelni. Eger, és az ottani bentlakásos intézet következik, ahol a legjobb helyre kerül, ahol még akadnak olyan elhivatott gondozók, akik erre tették fel az életük.
Mit tesz egy fiatal kapcsolattal, házassággal ez a helyzet? Romokba dönti, a férjből előtör az agresszív állat. Éva hirtelen felnő, és felnőtt nőként veszi fel a kesztyűt. Az élet nagy játékos, újabb terhesség, újabb kórházak, és újabb orvosok. Akad egy, amelyik végre felismeri, hogy ez a baba már a pocakban sérült, a 35. héten kell befejezni drámai körülmények között ezt a terhességet.
Éva kilép eddigi életéből, csak Zsuzsi, és az új élet reménye, és egy újabb kisbaba. Végre egészséges, végre nem kell rettegni.
De a kistesónak ismernie kell a nővérét, így rendszeres látogat lesz Egerben ő is.
Eljön az idő, amit az orvosok jósoltak (bár nem jósok…), és Zsuzsit legyőzi betegéseinek tömege, Éva fájdalmasan búcsúzik lányától.

Nem könnyű előadás, nem könnyű téma, de itt van a mindennapjainkban. Orvosok, szülésznők ugyan nem vezetnek statisztikát a betegen született kisbabákról, de vannak. Ha nem is akkor, de később kiderülve sok-sok család érintett.
Ezek az anyák nem hősök, csupán édesanyák, a legmasszívabb fajtából. A hősök azok a picik és nagyok, akik megtanulnak a saját betegségükkel együtt is értékes életet élni.

Tasnádi István rendezte, Tenki Réka játszotta.

S.Ö.R – Hatszín Teátrum

Shakespeare Összes Rövidítve.

Gáspár András, Kálid Artúr és Kálloy Molnár Péter.

Shakespeare: minden műve, még a szonettek is 😀

Visítva-sírva-végig-nemlehet kibírni 😀 Az első három sor a meglepi veszélyzóna!

Amit ők hárman tudnak, és kiteszik a színpadra, az nem véletlenül teltházas 20 éve.

Ami az elején, aztán, a közepén, és a végén történik, az a letökéletesebb ma este: zseniálisan-humorosan-Shakespeare.

Sokszornézős, mindignézős, bármikornézős.

 

Képzelt beteg – Pesti Színház

Argan (Reviczky Gábor) a hipohonder prototípusa. Minden olyan betegséget beképzel magának, amit csak a “drága” orvosa kiejt a száján, és ezt meg is akarja gyógyíttatni. Az előadás kezdetén hosszan mormolva sorolja a patikus számláit, mit fizet ki és mit nem, mi használt és mennyire, és mi nem. Ez tölti ki az egész életét: elképzelt betegségeinek gyógyítása.
Van azért a házban egy józan cseléd: Toinette (Igó Éva), aki folyamatosan nyitogatná a gazdája szemét, de sokat nem ér el vele eleinte, csupán mi nevetünk a szituációkon.
Nem fiatal a “nagybeteg”, és igen rozogára gyógyította már magát az orvosával, tehát Moliére beleírt a történetbe egy szokásos kapzsi, és kicsit sem szerelmes feleséget. (itt vidéken az “ordaskurva” megfelelője virágnyelven). Béline (Hegyi Barbara) hozza is magával a közjegyzőt, hogy kiokoskodják, hogyan is lehetne megkopasztani a doktorokat lóvéval nap, mint nap kitömő férjet. Természetes, hogy van rá jogi csűrcsavar, és gyorsan lebonyolítják az első lépéseket, hogy mielőbb a “drága” asszony kezeihez jusson a vagyon, és az előző házasságból született két lány egy garast se kaphasson.
Befut a nagyobbik lány – Angyalka (Réti Adrienn), aki éppen 6 napja már nagyon szerelmes, és némi félreértés után kiderül, hogy a betegségek mámorában úszó faterja is pont férjez adná, igaz ő cseppet sem foglalkozik a lánya érzelmeivel, neki orvos kell, így orvos férjet szán neki. Ezzel nem is lenne gáz, ha a két pasi egy és ugyanaz lenne, de hogy nem csodálkozunk, hogy pont nem orvost szeret Angyalka. Viszont apuka szava a családban parancs, így gyorsan megérkezik a kérő, a saját ősével, és megborul a rendszer. A doki nemcsak lánykérésre, és a hivatására alkalmatlan, de apukája nélkül nagyjából az életre is. (lánykérő doki szerepében játssza a gyárilag hülyét: Méhes László, az apukáját meg Kertész Péter)
Angyalka udvarlója – Cléante (Karácsonyi Zoltán) viszont nem csak jópasi, de még esze is van, így bepróbálkozik a lánykéréssel a drága papánál. Elsőre nem annyira jön össze ez, de visszavonul, és új erőt gyűjt, hol máshol, mint Angyalka szobájában.
Ezt persze kiszúrja Lujzácska, a másik leány, akit nem kell soká faggatni, és beköpi apjuknak, hogy mi probléma adódott a lánykörletben.
Mindeközben Toinette folyamatosan oltogatja Argant, beszólogat neki, és megpróbálkozik mindennel (a folyamatos hazudozás csupán az egyik fegyvere), hogy leleplezze a pénzéhes ifjú feleséget és a még pénzéhesebb doki + patikus párost.
A második felvonásra befut Argan öccse: Béralde (Borbiczki Ferenc), aki behozza a valóságot hipohonderünk életébe, de már vajmi kevés esélye van. Toinette végre előhozza a megoldást: tettesse halottnak magát a drága beteg, és lássa meg családtagjai reakcióját. Bejön a papírforma: az “aggódó” feleség örül a az elpatkolás hírének, a zárdavárományos szerelmes lány meg kiborul apja halálhírén. Az öreg meg természetesen magához tér, és kezdi kinyitni beöntésektől megfáradt testének fején lévő szemecskéjét. Ez persze még a dokimánia kérdését nem oldja meg, arra Toinette-nek még jobb ötlete van: átöltözik “nagytekintély” orvosnak, és befut egy új betegséggel: ez biza a tüdő lesz! És a legképtelenebb gyógyító megoldásokkal: kar levág, szem kinyom, mi a francnak ennyi belőle.
Na ha eddig nem volt beteg az öreg Argan, akkor most már kezdi elhagyni magát, persze nem betegsége, hanem a körülötte lévő árulások viselik meg.
A végére még marad egy viccesnek szánt orvosavatás (Argan lesz doki, mert ahhoz Moliére szerint nem a tanuláson át vezet az út…), és Argan végleg beadja a kulcsot.

Kicsit lassú, de vígjáték.

Viszont: ha a nézőtér feléig nem hallatszik el a főszereplő motyogása, hangja, akkor nem az a jó megoldás, ha a többiek alkalmazkodnak a hangerőhöz, hanem létezik minimikrofon+ragtapasz kombó, amit a szájukhoz közel lehetne használni, hogy a nézőtér második fele kevesebb melóval jusson információhoz az előadásból. Mázli, hogy látok távolra, a halk suttogás is eljut foszlányokban hátra, és remekül olvasok szájról, így nem volt gáz az előadás. De azért mégiscsak na! Lehet megunták a hangos beszédet, lehet beteg a “képzelt beteg” hangja úgy eredetiben, de mindenre van technikai megoldás, ha már kinyitott ma este a színház, és ezt tűzték műsorra.

Szóval: jó volt, egyszer egy este volt.

Férfiagy… – Thália Színház

Férfiagy – avagy nincs itt valami ellentmondás? a hivatalos cím, de erre már a kutya sem emlékszik.

Beül középre a halom könyv közepére Sanyi, akit két hete dobott a menyasszonya, és nekiáll megfejteni a miérteket, no meg várja a telefont, ami két hét mosolyszünet után várható. Első körben összehasonlítani próbálja a lehetetlent: a körtét az almával: gyümölcs-gyümölcs, csak tök más. Mint a női- és férfiagy. Az előadás elején rögtön hangsúlyossá válik macskaiszonya, és nőjének ugyanezen okból cicusimádata, alapkonfliktus, csak problémakidumálással oldódhat meg. Macska lett, ágyban alvós. Most ezen van pasi, aki meglepődik? 😀

Belefutunk a legtipikusabb szituációk elemzésébe, és felemlegetésébe, nagyjából a pláza-ősember cikázás, és pénzköltés összefüggéseinél éreztem, hogy lassan elhagyom a humorérzékem, de velem volt végig, ennek ellenére.

Jött a fehér nagy madár is a liba megfelelőjeként, hogy miért pont a hattyú ugrott be és nem a liba, arról hosszan tudnék mesélni…(oké, 1x éppen az állatkertben szocializáltuk az akkor másfél-két éves gyermekünket, mikoron is megkopott biosz tudásommal mondtam neki: nézd csak! HATTYÚ! Körülöttem meg döbbent csend, mert egyetlen nyüves hattyú nem volt a környéken, flamingó viszont elég nagy létszámban… majd kitört az először csendes, majd egyre cikibb röhögés… de ez nem ez az előadás, csak eszembe jutott, mert valahogy mindig eszembe jut :))

Csányi Sándor eljátszotta a hímsoviniszta francia szomszédot, a nagypapát, és a kihagyhatatlanul a tahó taxist.

Tényleg nem volt nagyon ciki, amikor egy jócsajt felhívott a színpadra táncolni, mondjuk, ha előtte picit rágyakorol a feladatra, akkor nem lett volna ennyire szánalmas a mozgáskultúrájra a hős pasinknak, de így is vicces volt, sőt. Még úgy a 80-as évek második felében, az Ikarus tinidiszkóban Mátyásföldön láttam pont ilyen típusú táncoslábú udvarlókat… mi már kamaszként behaltunk a röhögéstől amikor ráindultak a táncparkettre… 😀

Szar viccek mesélésében a nagyfater szerep volt a csúcs, bár az akasztós jelenet nem annyira tud vicces lenni.

Hogy kinek mekkora kannája van, és ennek megtekintése tényleg a férfiak agyának központi részén helyezkedik el, ezzel sosincs baj, hát gondolatolvasásból az 1.0-át már rég meg kellett volna haladni, csak még kurvára le vagytok maradva :), igen, minden pasi, még az autószerelők is, ezért beszéltek ti annyit, mi meg pislogunk kettőt, és úgyis tudod, hogy “csak” a bankkártyát kéne kikészíteni.

Erre az előadásra a nézőtér 80-90%-a fiatalabb és idősebb jócsajokkal telt meg, én rutinosan a morgómedve férjemet is vittem, és voltak!!! olyan részek, ahol már nem csak mosolygott, hanem majdnem nevetett is. Azért 20 év házasság, az mégiscsak 20 év… ő 60 évet nem várna a b) válaszra, már most mondaná… de ugye ott ültem mellette, így maximum diszkréten vigyorgott. (rá meg a mellette ülő két szépkorú, hogy azok meg miért nem a színpadon öregedő Csányi Sándor színészért epekednek, miért pont az én férjemre próbáltak rácuppanni… de ugye koppanni is meg lehet ilyenkor tanulni…)

Jah, és egy aprócska hiba kiigazítása: nem másfél órácska az 1 perc öltözés a valóságban, sikerült az 0:00-ra hozni az időpontot, csak ugye mihez képest…. mert a non-stop elkésés kivitelezése viszont profi női gyakorlat, ehhez nem kell órákig öltözni. Elég “időben” elindulni. Hogy ezt az idő mire elég, az majd útközben, forgalom függően alakul ki.

Szirtes Tamás rendezte, van humorérzéke, mint ahogy ma este a nézőknek is volt. Hallgattuk volna még Sanyi kínlódását, míg eltelik a két csajmentes hét, lehetett volna még húzni az idegeit. A mi esténket feldobta.

Ügyes kis hazugsáok – RAM Colosseum

Bill és Billy (apa és fia) éppen a reggeli teniszmeccs részleteit beszélik ki, miközben Bill-nek (Szeredney Béla) feltűnik, hogy milyen könnyen verte meg két szettben Billy-t (Nagy Sándor). Ezen elméláznak még, de van valami, no nem a levegőben, hanem Billy begyében, sőt, a lelkén szárad. Nem mondom, hogy hamar, de egyszercsak kibukik a sztori: Billy az edzőteremben összekavarodott az isteni személyi edzővel, aki határesetben súrolja a pedofília határát, lévén 21 éves. Bill ezen cseppet kibukik, mert ugye csodafia nemrég nősült, jött is menetrend szerint a kisunoka, aki tényleg pici, van vagy 3 hónapos, és persze teszi a dolgát: eszik, sír, teleszarja a pelenkát, eszik, sír…. stb. Felesége Jane (Balla Eszter) otthon van a kicsivel, aminél többet szeretne, így gondolkodik a “irány visszamenni dolgozni” projekten, de egy 3 hónapos csecsemő mellől ezt ugye ő sem gondolhatja komolyan.

Bill apuka hazaszalad Alice (Kerekes Éva) karjai közé, és rögtön belefut a pofonba: a harmadik keresztkérdésen elbukik: igen az imádott fiú házasságával gubancolódás kialalkulása van folyamatban. Erre mit tehet egy bevállalós és talpraesett anya, meghívja az ifjú párt sajttortás vacsira. A szitu kínosabb nem is lehet, Billyt non-stop hivogatja a szerelmetes személyi edzője, Jane a gyerekkel és Billy töketlenéségvel van elfoglalva, Bill lapít, mint ahogy kell, Alice pedig mindig akkor van jó helyen, amikor kell. Bele is kérdez mindig a közepébe.

Kis hazugságok még csak-csak vannak, de ezek valahogy összekuszálódnak, majd egy nagy halmazzá állnak össze.

Alice mentené anyós szerepben a helyzetet, először csak Jane-nel akar kettesben fürdőzni menni, de később elég lenne a welness helyett egy csudajó megbeszélés. Ettől kapja meg az idegrohamot először a két pasi, de a gépezetként műkdöő Alice-t leállítani nem lehet.

Sőt, emeli Alice a tétet, amikor férje és fia jelenlétében elmeséli, hogy amikor 3 hónapos volt a fia, akkor visszaemnt 4 órában dolgozi, és elcsábította a könyvtárban a fiúkat. Főleg egy fiút, akivel nem csak szemezett, hanem egymásba is gabalyodtak. Bill ezen cseppet kiakad, de pontosan tudja, hogy mivel a felesége visszajött, addig nem lesz gond.

Jane érzi, hogy ellaposodott a házasságuk, és még Billy főnökét is megkérdezi, hogy jó-e az időpont. Hogy mihez is? Hát egy hollywood-i úthoz, amire a férjeét vinné cseppet vadulni. Ugyanerről álmodott Billy is, csak nem vele, hanem a szezmélyi edzővel, de itt már kezd belebolondulni a kismama feleségébe.

Alice vallomása felborítja az egész csalásdot, de a férje Bill biztos lábakon áll, pláne, ha még a fia is felleli végre emlékei között a kissé megborultam pelenkaszagú feleségét.

Ekkor döbbenti rá Jane utazási terve és Alice régi törétnete Billy-t, hogy neki repülnie kell kettesben a feleségével, mert majd ott a távolban mndentől megtalálják egymást.

Szirtes Tamás pont annyira rendezte ezt az előadást nevetősre, meghatottra, mint ahogy kell.

Szomorú vasárnap – Madách Színház

Seress Rezső élete a színpadon.

Rudolf Péter 100%-ban, folyamatosan a színpadon: játszik, énekel, beszélget, sztorikat mesél, és Seress Rezsővé válik.

Indulunk a cirkuszba szökéssel, jön az elszeretett feleség (Nagy-Kálózy Eszter), az első sláger, a Horthy korszak… a hűséges pincér szerepében (Nagy Sándor) – és még néhány szerepben: ő a pap, aki megkeresztelné, ami másodszorra már kényszerűen sikerül is, ő a katona, aki viszi munkaszolgálatra, mert a háború az megállíthatatlanul megérkezik, és hiába sunnyogja el a kétségbeesett feleség a behívót… nincs menekvés…

De túléli… mert túl kellett élnie, hogy visszautasítsa az amerikai ajánlatot, és maradjon… maradjon a Rákosi korszakban, és maradjon ’56-ban is… mert a 7. kerület az ő otthona, no meg a vendéglők világa, végső állomásként a Kispipa.

Minden történet egy-egy slágerrel lesz teljes, mellettem, körülöttem 60-70+-os kórus nemcsak dúdolja, és énekli vele a dalokat… nem mindennapi élmény!

És még az égből is visszanéz, igen, ide… és most… hogy igaza van, az nem kérdés mi hiányzik… “… szerressük egymást gyerekek…”

Járt a nagy taps, Horgas Ádám rendezésének, ahol a látványon sem spóroltak, sőt.

PS: van egy beházasodott “rokon”, akit az akkor másfél évesem valahogy nem tudott a nevén nevezni, mert a Rezsőnek semmi értelmét nem találta, és Rezsónak hívta… mi meg falaztunk neki… ma este meg ismét ezt a nevet hallottam a színpadról… (nem fontos részlet, csak nekem :D)