Én és a kisöcsém – Operett Színház

Miért is? Persze! Már a film miatt is! Igen, én voltam az az elvetemült, aki Szegedre két éve úgy indult el, hogy minden időjós ellenére a szakadó esőben beültem a kocsiba, és irány a Szabadtéri. Nem tudta volna senki rámsütni, hogy normális lennék, két kamaszom viszont azt mondta, hogy menjünk, hátha eláll… az időkép alkalmazás szerint sem volt rá esély… Ópusztaszer előtt az autópályán viszont elfogytak az esőcseppek, így mielőtt kárba vész a kirándulás, gyorsan megálltunk egy órára, ha már hétvége volt, és esőszünet.
Az akkori poént most már lelőhetem: nem esett, egészen az előadás végéig, majd egy óra múlva már a szállásunkon alig tudtam elaludni úgy szakadt… De a fiúknak örök élmény, így a mostani előadás meghirdetésekor a kisebbik kamaszom megállt mellettem, kivette a kezemből az egeret, a youtube-on rákapcsolt a legnépszerűbb címadóra, és mutatta, hogy hova (naná, hogy az első sorba) kattintsak be 3 jegyet.

Ezzel az előzménnyel futottunk neki a helyszínen a parkolókeresésnek 🙂 (ez az utóbbi időben igazi túlélőtúra a Thália-Centrál-Operett-Radnóti-Játékszín környéken, mert kb 99%-ban egy időpontban kezdődik minden előadás… cseppet teszi majd még idegörlőbbé a feladatot, ha elkészül majd az Opera felújítása, vagy esetleg az Újszínház is beáll a népszerűek sorába… de ez még a távolinak tűnő jövő).

És akkor a történet, amiért mentünk: Zabakol gyárában igencsak idegi állapotban van a főnök: Kelemen Félix (Jatnyik Csaba) igazgató, mert végre befut egy dán kérő az álomkóros lányáért, nem mellesleg akkora lóvéval tolná meg a bizniszt, hogy az helyből a csőd elől megmenekülne, már csupán az álomszuszi kisasszonyt kellene ébredésre és szerelemre bírni. Ezen alap problémán nem könnyű túljutni, kivéve, ha kéznél van Vadász Frici (Peller Anna!, a zseniális!), a titkárnők gyöngye, aki nemcsak az írógép virtuóza, de akár még bébipapi reklámba is tök jól használható beugrósként. És akkor fussunk bele a reklámbabák problémájába: biztosan tutin kilátnak a jelmezeikből, de amikor az első sor előtti vékony színpadi részen dülöngélnek, akkor eszünkbe jut, hogy álmunkba se jöjjenek elő, mert cseppet rémesek és egy klassz horrorban el lehetne képzelni őket. Nem borulnak le, így mi is megmenekülünk.

Szóval Frici kisasszony magához téríti a még cseppet álmos Kelemen Katót (Simon Panna), aki hisztériája közepén apja több számmal nagyobb pulcsijában összefut a dán kérővel, akiben még nem merült fel az igény, hogy a főnök lányát magáévá tegye és elvegye feleségül, lévén gőze nincs hogy ki az, és hogy néz ki. Elképzelése szerint egy vén banya, így menekülőre fogja. Kató besértődik, és álmaiból merít erőt: ő biza pasinak öltözve haveri szerepben elutazik Vilidánnal (Andersen szerepében Mészáros Árpád Zsolt… hááááát….) Velencébe társasutazni. Pont oda készül Frici is, ő speciel nem megleckéztetné a kérőt, hanem férjet fogna végre magának, de igazgatója utasítására őriznie kell Kató ártatlanságát. A diri nem bízza a véletlenre, még az első nyomozó irodába is beadja a megbízást, a két lehetetlen és egy hihetetlen főnyomozónak: az ő lánya nem lehet szerelmes ezen az úton, menjenek utána és leljék fel a gaz csábítót, aztán majd ő jön, és jól kinyírja ezt a tavaszi tévedést.

Kever-kavar már eddig is történt, a dán szívdöglesztő, csak annyira dögleszti meg a szívemet, hogy ezért a fasziért nem, hogy Velencéig, de a szomszéd sarokig nem futnék, sőt, ha én futnék se érne utol, mert a sima járás+éneklés+ két tánclépés kombinációban 20 mp alatt omlik róla a víz, és levegőért kapkod. Mázlinkra az éneklésre koncentrál, így a hangja ott van a pályán, a többit elnézzük neki, de dögleni nem fogunk utána, ezt meghagyjuk Katónak.
A Frici már az utazás elején új nevet kap: ő lesz az új Kató, mert az eredeti simán lenyúlta a személyazonosságát, és át is formálta cseppet.
A két nyomozó fenomén: Dr. Sas (Csonka András, yess!) és Dr. Vas (Magócs Ottó) a szerencsétlenség prototípusai, és már a kezdetekkor az éhenhalás széléről fut be hozzájuk a megbízás, mindegy mi az, úgyis elvállalják. Szponzoruk Zolestyák (Jordán Tamás, aki nélkül ez nem is működne!), aki kora gyermekkora óta nyomozó szeretne lenni, és most is pénzével vásárolja be magát a főhekus szerepkörbe, és persze a két nemnormális kopóval indul Velencébe,  bár kissé sajátos módon képzeli el az álcázást: Ziziként hozza a hetvenes megbuggyant öregasszonyt rózsaszín nyári ruciban, és tollas kalapban… (azt hiszem ebben a pillanatban szólt rám először a kiskamasz, hogy kevésbé röhögjek, mert összedől a széksor… persze nem egyedül viháncoltam, a mellettem ülők is ezt tették, így történhetett, hogy rengett az ülőhely… ahogy érzékeltem, az egész nézőtéren).

Innentől az egész történet már nem is annyira Katóról és a balfék Viliről szólt (na jó, az eredeti igen, de itt és most hirtelen a második vonalba kerültek).

Dr. Sas és Dr. Vas + Zolestyák + Vadász Frici elvitték a show-t! A két főbolond már az első pillanatban annyira megörült a megbízásnak, hogy a nézőtér legszélén játszották el, hogy ők bizony lassan lezuhannak, ami tök vicces, az első sor közepén viszont másodpercekre teljesen hihetővé válik. (persze hogy nem borultak le, akkor ezt most a baleseti ügyeletéről írnám…)
Folyamatosan egymást csesztetve haladtunk a sztoriban, és Kató megmentésére tett kísérletek közben Dr. Sas és némiképpen Dr. Vas is Frici kisasszonyba sikerült belebolonduljon, és egymás kergetésével próbálták a drága papa megbízását teljesíteni.

Vadász Frici az igazi ízig vérig nő, hiába a Kató kisasszony minden mesterkedése a dán szívtipróval (ez utóbbi jelző annyira túlzás, hogy arra nincsenek szavak…), a két bolondos nyomozó persze, hogy beleszeret. Mi nézők meg a Dr. Sas + Frici szerelmes jelenetébe, ami aligruciban végződik, és végtelenül humoros és mesés 🙂

Az este sírós része is eljön, abban a pillanatban, amikor Zolestyák Zizivé változik álcaként, és megjelenik… onnantól minden színpadi pillanata komoly kihívás, folyik a könnyem, és nem vagyok szomorú… próbálok úgy röhögni, hogy a gyerekem már ne szóljon sokadszor rám, hogy mozog a szék… de nem lehet kibírni… Dr. Sasra ahogy a protkójával rámosolyog… ott megállt a világ… és úgy maradt 😀 Zolestyákot Ziziként Lívió (Szerényi László), a gondolás szélhámos húzza le, de persze mi ez a két nyomozóhoz képest.

Hazajut az eltévedt brigád, és Vili is helyből beleszeret Katóba, mikor rájön, mennyire lett hülyére véve. Közben még befut az idegenforgalmi kisasszony (Kékkovács Mara), aki próbálja a gazdag dánt lenyúlni, de ez sem jön össze neki, csak egy kicsi lóvé kárpótlásul.

Kató is végre újra felébred álmából, aztán Frici is a végére férjre lel.

A finálé közben jön a két túlméretes zabatol bébireklám a színpad szélére, az idegrendszerünket rongálni, de a vastaps már a szereplőknek szól.

Szegedig is érdemes volt elautózni, de mázli, hogy most csak a Nagymező utcáig kell eljutni Réthly Attila rendezéséért.

 

Szólj hozzá!