Sok hűhó semmiért – Centrál Színház

Shakespeare vígjáték!

Klasszikus, rímelős, sírva-nevetős!
Igazi vidám-szerelmes-cselszövős történet.
Az ifjú Claudio (Rada Bálint) bolondul Hero (Ágoston Katalin) szívéért, de helyette főnöke, a jó nemes Don Pedro herceg (Simon Kornél) laza csata után beugrik lánykérőbe. Össze is jön a románc, csupán János gróf (Vári-Kovács Péter) szemét szúrja a frigy, na meg a “hogyan szívassuk meg a tesót” érzés.
Másik szálon a herceg legjobb embere Benedek (Schmied Zoltán) és Beatrice (Pokornyi Lia) ölik egymást a szerelemig. Ebbe azért besegít a herceg, Claudio és a kormányzó (Papp János) – annyira játszanak, hogy majdnem fékezhetetlen a röhögőgörcs a színpadon is – másik oldalon a női csapást Hero és Ursula (Borbás Gabi) viszi be gyomrosként Beatrice-nek.
János gróf cselszövését Lasponya (Magyar Attila) őrző-védő csapata leplezi le – Furkó szomszéd (Cserna Antal) közreműködésével, mi közben majdnem meghalunk a nevetéstől 😀
Igazi komédia, káosz és zűrzavar, na meg szerelem, persze Shakespeare története zseniális a mai napig.
Nem csak a színészek lubickolnak, a nézők nevetnek, de a látvány is kidolgozott: a jelmezek, a díszlet is olyan klasszik centrálos 😀
Puskás Tamás fordította, rendezte, szenzációs este volt!

A hűtlenség ára – Fórum Színház

Könnyű vígjátékra számítva közelítettük a havasesőben a színhelyet, ami a rendkívül kényelmes nézőtér versenyben dobogós lenne 😀
Nem mondom, hogy itt és most elfogytak az érveim, hogy miért nézd meg, mert van, aki nyerítve röhögött, én néha elmosolyodtam…

Akadnak benne drámaibb pillanatok, de megöli az időnként kényszervihogó avagy poénmentes időszakban is nyerítő nézőtárs…

A sztori nem bonyolult, a férj Jack (Németh Kristóf, aki a második felvonásban előkerül) felbérli Tonyt (Nagy Sándor), hogy gyilkolja le házassági évfordulós (még a dátumra sem emlékszik a tökéletesférj) Margarethet, a feleségét (Pikali Gerda). A bérgyilkos jön, lát, és persze nem lövi le (miről szólna tovább az előadás???), majd befut a férj, és elsül, aminek el kell, nem poéngyilkolásból, de a feleség zárja a darabot, hogy miért úgy és ott, arra nem sok válasz adódik már… de nem is kell.

Tony, egy mínusz IQ-val megáldott nyócker tahó stíulsú bérgyilok, teljesen hihetően, bár időnként kegyetlenül benne van a szövegében a fájdalmas igazság az éppen itt 20 éves, avagy bármilyen házasságokról. Sokat ront az előadáson, hogy a masszív káromkodáson kéne röhögni… persze azért a közönség egy részének ez megy is, én lehetek rossz passzban… (nem a káromkodáson szoktam kiakadni, csak azon, ha nincs más, vagy nem értem miért… és most itt nem értettem, mondom: nézőként nem értem, pedig tán nekem is játszák az előadást…)

A feleséget, a nyugdíjas közönség a hátsó sorokból kevéssé hallja (szünetben az utolsó sorból többünket is megfaggatnak, vajon mi hallatszik, mert ők ilyen messziről a szájról olvasást nem tudják összehozni), főleg nem, amikor hadar a megkötözött halni készülő nej a bérgyilkossal párban, de megoldják, mivel a telt háztól messze vagyunk, így előrébb szünetben lelnek szabad helyeket. Jó pont, hogy a színésznő rendkívül csinos, igazi luxuskurvának van öltöztetve…

Jack, a férj hoz színt a második felvonásba, nagyon kár érte, hogy a drámaibb jeleneteket néhányan a vonyítva röhögéssel díjazzák, végre történne is nézhető szituáció. Respekt, hogy tök betegen is vállalta Németh Kristóf az estét, de a trombitálva orrfújás a nézőtérről sem lenne vicces, nemhogy színpadról hallgatni… persze értem, ha szarul van, hát ez van. (összehasonlításképpen: láttam már betegen játszó színészt diszkréten a díszletbe rejtett zsepiket használni, és nem, nem trombitált, mint egy elefánt…, persze az évek, a rutin, és még valami apróság, ami nem a tahóság…)

A káromkodást kimaxolták,  abban nem volt hiány, értelme sok helyen nem volt, és kevéssé értem, mit lehet azon vidámkodni oly nagyon, hogy a feleség 3x is megkérdezi a férjet, hogy “kúrtál már mással?” Persze nem akartam komolyan megtudni az előttem ülő vinnyogitól, mert ha neki tetszett, akkor tuti így van ez jól.

Hogy mennyire kötött le az előadás, azt jól példázza, hogy pontosan tudtam: az igazi buli az nem a nézőtér-színpad területén van. Úgy ám! Az igazi jókedv az előtérben volt, a második felvonás közepétől már tisztán lehetett hallani, hogy odakint valamilyen másik, valódi  vígjáték zajlik, a benti műsorral ellentétben.

Aprócska zavaró körülmény volt az a tapló fotós, aki még az előadás alatt vakuval dolgozott (értem, kellenek a fotók és szép fényben, de mi meg a jegyért fizettünk, és nem volt benne, hogy a vakuja fényét “élvezzem” előadás közben). Persze a vége pillanatban azonnal nyílt az ajtó, és az előadásra egyáltalán nem kíváncsi kint bulizó fényképész csapat is befutott megörökíteni a tapsrendet. (hát nem volt hosszú, így igyekezniük kellett…)

Az pedig csak magánügy, de a kordokumentáció kedvéért: szünetben nagyon röhögtünk (legalább volt min…), amikor befutott (messziről macifelsőben) Pataky Ufó Attila, beült a nézőtér közepére, profi fotós körbelőtte, majd “elegánsan”, vidáman távozott… ott volt! Szerintem az 51-es körzetből hozhatta az info-t, hogy ezt az előadást nem muszáj végignézni, elég ha posztolja, hogy színházban volt, az ufók nem fognak megharagudni rá… Persze az is lehet, hogy a menetrendszerinti repülőcsészealj már indult volna tovább 😀 (tudom, dög vagyok, ez van… :D)

Mi történt még? Az előadásban semmi érdekes, az utolsó sorban viszont a fél brigád nem talált oda a ruhatárba (kikerülhetetlenül elsétált mellette…), így kabáttal esett be 7 után, mellettem ülők még 10 perccel kezdés után is beszélgettek, a túlvégen viszont spórolós este volt: egy zörgős zacsiból ketten pereceztek… és tök jól bírtam a gyűrődést, csupán egy gyilokpillantásom volt a dumálókra, a másik gerlepárt nem is küldtem el a zacskójukkal együtt a francba… mert nekem még tán volt gyerekszobám, ha ebből a blogból ez kevéssé derül is ki.

Fórum Színház: már annyira nem szeretlek… 🙁 pedig ez csak a második randink volt… 🙁

III. Richárd – Radnóti Miklós Színház

Andrei Serban várva várt új rendezése.

III. Richárd (szerepében Alföldi Róbert) nemcsak egy élet, hanem két nemesi család életének története, ami korban az angol rózsák háborújának a vége felé történt meg. Shakespeare írása (megjeleníti László Zsolt az este) lehetett volna jobb, vagy kevésbé fájdalmas, de ő ezt így írta meg.

III. Richárd igen fiatalon elhatározza, hogy ő biza gazember lesz, és ehhez tartja is magát egészen a történet végéig, mindig, és minden szituációból csak a saját magára nézve előnyöset látja, minden más nem számít. Nem számít a hazgugság, az álnokság, a gonoszság, a pletykák terjesztése, a körülötte lévő hívek befolyásolása, semmi nem számít, csak az ő céljai kerülejnek előtérbe.

Nem számítanak az emberéletek sem. III. Richárd parancsára úgy gyilkolnak lekötelezett szolgái, mitha jegyet vennének a következő postakocsira.

III. Richárd hízeleg, és mindenhol a jobb arcát mutatja, elhiteti az emberekkel, hogy ő jó, és szerencsések, ha abban a kegyben részesíti őket, hogy a királysághoz segíthetik. Amikor pedig már eléri, akkor nem sok szüksége lesz rájuk.

Meg sem próbál szeretni, azt is csak céljai elérése érdekében játsza meg: Lady Anna (Sodró Eliza) ismeri fel, hogy a féjre sírjától elcsábított asszonyként nem lehet boldog.

Margit hercegnő (László Zsolt) még száműzetése előtt átkát szórja mindazokra, akik férje és fia halálában részt vettek, és később ez az átok vissza is talál.

A nemesek mindig annak nyalnak, akinél többet remélnek, és ígérni III. Richárdnál jobban senki sem tud. Hát az nem kerül semmibe.

Annyi a cselszövés, hogy egy “ártatlan” nagybácsiból a birka nép megvezetett közreműködésével király lesz, de ennek súlyos ára van: üldözési mániája egyre-másra szabadítja meg az addig jó talpnyalóitól.

Egyik legnagyobb ellensége Erzsébet hercegnő (Kováts Adél) , kinek megölte férjét, apját, fiait, testvéreit, és egyszercsak szemet vet lányára, és azt kéri tőle, hogy adjon tanácsot meghódítására. III. Richárd nem látja, hogy az anya gyűlölete lényegesen erősebb, őt nem tudja legyőzni, mert halott szerettei mellette állnak.

A leginkább valóságűen ábrázolt rész III. Richárd királlyá választása: az ellenfelei a Tower-ben, a nép csak hallgat, majd egy két jó szónoklat, és már pitizhetnek is neki, hogy a királyi trónt foglalja el. Kéreti magát mint a fürdős kurva, de nyilván ez már a szerepjátéka: övé lesz a korona és a hatalom.

A nép szeretete hosszútávra az ígéretekkel nem volt megvásárolható, de a gyűlölet már az egész családját kiirtotta.

Hogy mitől lett király III. Richárd? Attól a megosztott, gyűlölködő néptől, amelyiket egy-egy lelkesítő beszéddel pillanatok alatt saját maga mellé tudja állatani.  (hol is ismerős ez… nem ez nem London… hiába dúdolja “én egy finom angol úr” részt az MFL-ből, ő akkor is csak egy gyilkos marad, amit nagyon nehezen ismerne be).

A végső csatára már nem marad megbízható embere, már ő sem bízik senkiben. III. Richárd elbukik, sok hullát hagyva maga után.

Az egész előadás nagyon látványos fény-hangtechnikával fut, sokszor kapcsolódik fel a nézőtéri lámpa, nekünk, hozzánk beszélnek a szereplők.

Különleges, máshoz nem hasonlítható élmény, nem kell hozzá elolvasni mit írt Shakespeare, anélkül is teljesen megérthető.

A hosszú vastaps nemcsak az színészeknek, hanem a rendező-alkotónak Andrei Serbannak is kijárt.

Csodálatos, sokáig nem felejthető, nagyon elgondolkodtató előadás,

Valahogy az érzés nem enged: miért kell a birka népnek a gonosz vezető… hogy mit esznek rajta… persze nagy játékos… ez akár ébresztő is lehetne, jönnek a választások…

Köszönet érte a Radnótai Színháznak, hogy ezt bevállalta, nekünk nagy élmény volt.

 

 

Szeretni bolondulásig – Fényes est – Kálmán Imre Terem – Operett Színház

Megtaláltam a legjobb szót erre az estére: cuki!

A csodás meglepetésvendég Lehoczky Zsuzsa, aki az előadás közepén egyszercsak feltűnik egy klassz fotelben. Mindenki szeme csillog, és gondolom fel sem áll, majd elénekel egy dalt, és kitolják… aha… Felpattan, énekel, majd jön Csonka András és Peller Anna, körbeölelik, és hozzák a fiók mélyéről a régi fotókat, történeteket. Igazi időutazáson vagyunk. “Hess-hess” és jön a Kossuth díjas díva, felpattan, énekel, táncol, és elvarázsol! Tátva maradt a szánk, és úgy is maradt! Nem a “hát ez még él?” érzés kerít hatalmába, hanem a jesszus, nézném még még még! (nézhetem, mert a fináléra még visszatér, és nemcsak énekel, hanem táncol és ragyog!)

És akkor a két főszereplő: Peller Anna és Csonka András.
Csonka András a mesélő, a közönséggel beszélgető, Peller Anna pedig leénekel bárkit a színpadról, rengeteg érzelemmel, humorral. Fényes Szabolcs dalainak csupán egy része fért az estébe, de még őt magát is régi tv felvételen nagyon ötletesen megidézték.

A dalok repítettek a gyerekkoromba, a látvány viszont nagyon is mai volt. Anna ruhái álomszépek!

A dalok között két rövid vidám jelenet is bekerült a műsorba, ahol Magócs Ottó is beszállt bolondozni. Klasszikus vígjátékok, dőltünk a nevetéstől, annyira jól illeszkedett a dalok közé.

Szóval Anna és András: jól és jókat énekeltek, szívvel-lélekkel, jó hanggal, rengeteg volt a humor, a közvetlen kedvesség.

Igazán szórakoztató este volt!

Nem félünk a farkastól – Centrál Színház

Egy középkorú házas pár, és egy fiatal, akik vendégségbe érkeznek egy különös éjszakán.

Senki sem szomjas, és erre még rátöltenek.

George (Rudolf Péter) és Martha (Básti Juli) az első perctől ölik egymást, és ebben még az sem zavarja meg őket, mikor vendégeik befutnak. Mindenki harcol, mindenki az önös érdekeit, sérelmeit hozza. Párbeszédeik, vitáik valahol mindig csattannak. Eleinte egymáson, majd Nick (Schmied Zoltán) és Honey (Ágoston Katalin) lesznek mondataik áldozatai.
Mindenki másra vágyik, de csak egymást kapták, mindkét pár kapcsolata belülről régen sem volt jó, az idővel pedig csak romlott. Hiszik, de az mégsem segít, hogy  beszélnek róla, a hazugságok egyre másra derülnek ki. Alázzák egymást, és közben az alkohol egyre nagyobb mértékben fogy. Mindegyikük élete kirajzolódik, a szituációkon hol nevetünk, hol megfagy a levegő.
A drámai előadás végére elfogy a levegő. Minden elfojtott fájdalom, minden eltüntetni vágyott sötét  mocsok és folt előkerül az adok-kapok játékukban.
Rudolf Péter és Básti Juli a legnagyobbat játszották Valentin nap estéjén.

Hazudj inkább, kedvesem! – Játékszín

Ez olyan igazi, Játékszínes vígjáték!

Egy lakás a helyszín, 3 főfőszereplő, és mindenki más pedig adják alájuk a poénokat.

Adott egy házaspár: az ügyvéd férj, és az elhanyagolt, betegesen hazudozó feleség, akikhez karácsonyra érkezik a legjobb barát.

Carlos (Kerekes József) és Julia (Tóth Enikő) házaspárként annyira cívódnak csak, amennyire a hét éven belüliek még szoktak, a férj még türelmes, bár egy ponton már agyturkászért kiált. A szituációkat tovább fokozza, de nem csak szorozza, hanem négyzetre emeli a családi barát, a férj gyerekkori barátja Lorenzo (Csonka András), akinek minden mozdulata, megszólalása magában hordozza a következő katasztrófa helyzetet. Van egy pont a történetben, amikor Lorenzo elszabadul (ő is meglátja, a nem meglátható papot :D), és innentől szövetségben Julia-val próbálnak nemhazudva életben maradni. Juan (Vadász Gábor), a legpechesebb betörő, akit a föld a hátán hordott, a helyzetén mit sem javít a két tettestárs, főleg már a hulla állapotukban.

A legtökéletesebb, és kitartóbb hulla (Szőlőskei Tímea, élve még szobalány), akit az egész előadás alatt rejtegetni, vagy cipelni kell. Nem lehetett könnyű, na nem a mérleg miatt, hanem folyamatosan a meghaltat nem elröhögni.

A végére persze megérkezik a kotnyeles szomszédasszony, a rend éber őre, majd az újabb rablóbanda…

Addigra a két szövetséges, Lorenzo és Julia már az idegbaj határán, de ez mit sem számít!

Nekünk tetszett! Nagyon röhögős este lett!

A kutya különös esete az éjszakában – Centrál Színház

Christopher 15 éves asperger szindrómás kamasz, aki egy kisvárosban élve felfedezi, hogy a szomszéd szeretett kutyáját valaki megölte. Az ő saját logikájával kezd a nyomozásnak, melynek vannak alapjai: nem tud hazudni, őszintén, és egyszerűen kérdez, a hamis válaszokat hamar kiszűri, és állhatatosan megy tovább.

Ez egy tükör darab azoknak, akiknek a közvetlen környezetében van asperger szindórmával élő gyermek vagy felnőtt. Tükröt mutat és elgndolkodtat. Aki nem ismer ilyen gyereket, annak pedig kinyílik a világ. Igen, ilyen is van. Van olyan, hogy valaki matek-fizika-csillagász zseni, de problémát okoznak neki a színek, az azok közötti eligazodás, a közlekedés, az útvonalak, az idegenek, az ölelések, az étkezések. Egyáltalán minden problémát okoz, ami nem a megszokott élete.

Tükör: igen, amikor két aspergeres kamasz ül a nézőtéren, akkor az bizony kemény tükör. Mi az, ami az ő életükben volt, és már leküzdötték, betakarták, mik azok a területek, amiken még dolgozni kel, és mi az ami sosem fog megváltozni. Én csak a saját történetünket ismerem.
A majdnem 14 éves a végén puffogva megkérdezte, hogy ezt neki miért kellett megnéznie… pont ezért… hogy lásd, milyen a dühkitörés a másik oldlaról nézve… most látta, hogy nem csak neki rossz az olyankor belül, hanem látta, hogy mi kívülről hogyan és miért rémülünk meg tehetetlenségünkben. .

Látták, hogy másnál is ugyanazok a képességek, kiemelkedő képességek amiket használni tudnak álmaik megvalósításához.

Nagyon érzékenyen mutatja meg az előadás a szülők reakcióit Christopher viselekedésére, milyen közösen kialakított jeleket használnak a mindennapokban.

Hol lehet elszúrni egy aspergeres életét: a bizonságot, ha kihúzod alóla (érzelmi biztonság, félelemérzetből ne meneküljön el), akkor nagy a baj… onnan felállni, szintel lehetetlen. Csak összefogással sikerülhet. Mert teljesen mindegy mit gondolunk kívülállók róluk, ők mindenben meglepetéseket okoznak. Az élet olyan területeire jutnak el, ahova mi, átlagemberek soha.

Az utolsó mondat mindent visz: “én bármire képes vagyok! – mondja Chrisitopher” és elhiszem nekik… nézem a két fiam, és elhiszem, hogy bármire képesek ebben az életben, mert meg van hozzá az összes képességük, jelenlétük.

Christopher szerepében Kovács Krisztián alakítja ezt a nagyon más kamaszt. Scherer Péter, az édesapa, aki időnként megbotlik, de mindent, hangsúlyosan mindent megtesz óriási türelemmel a fiáért. Az Anya, Pokorny Lia már bevallottan nem ennyire erős, feladja és elmenekül a szomszéddal egy új, problémamentes életbe… de a sors, még az Apa hazugsága ellenére is hozzá tereli a fiát.

Innen kellene felállni, egy olyan gyermek életében, aki nem ismeri a hazugságot, az álságot, és szétesett családját végre viszontlátja egyben.

Apa jön rá a fejlesztő tanárral (Kakasy Dóra), hogy ennek a fiúnak az állandóságra, a megbízhatóságra van szüksége, amiből következik, hogy egy olyan megoldásra van szükség, ami hosszútávú. Érkezik Apa ajándéka: a kölyökkutya.

A színpadon a szereplők, szól a vastaps, jön az 50. előadás tortája a rendezővel, nekem meg nem szabad most sírni. Hiába az elmúlt évtizedek köszöntek vissza a színpadról némi átdolgozással, mégis az volt a cél az előadással, hogy hazafelé és másnap tudjunk beszélgetni róla. Szerintem menni fog.

Puskás Tamás rendezte, és ugyan ritkán játszák, de az egyik legfontosabb darab ma Pesten. Akár osztályoknak is, érzékenyítő előadás ez, jobban megértjük belőle azokat, akik mások, akik kilógnak a sorból, és ezzel még többet adnak a társadalomnak, csak fogadjuk el és be őket.

Nagyon értékes gyerekek, és nem szabad őket hagyni, hogy elkallódjanak.

Viszont az érintetteknek ez kötelező előadás, minden percre van segítség, vagy aha élmény.

Csodálatos darab!

Nők az idegösszeomlás szélén – Átrium Színház

Az Átriumban, az Operettszínház előadása, így azért pontosabb.

A jegyvéltel oka a jó nézői vélemények mellett, az a kicsit sem vidám helyzet, hogy sokszor érzem magam úgy, na itt a vége, elég volt, idegösszeomlok.

Az előadás szünetében már vigyorogva mondom: áááááhhhh, még a kanyarban sem vagyok a problémáimmal a főhőseinkhez képest! 😀

A sztori nem túl bonyolult, Pepa (Peller Anna) elhagyott reklám színésznő, Candela (Gubik Petra) hisztérikus manöken, Lucia (Vásári Mónika) kőkorszaki régen elhagyott ideggyenge volt feleség, Paulina (Ábrahám Gabriella) a női harcos ügyvéd körül forognak az események, melyeket Iván (Szentmártoni Norman) mozgat, pörget és csavar fel. Candela az egyetlen, aki nem ezt a fickót kergeti, és akarja magának, Candelának csupán egy terrorista a szerelme, akit már a tv-ben is üldöz a rendőrség.

Pepa még futna (nem nooooormáááálisss!!!) Iván után, kergeti az előadásban kb két napig, de állandóan megússza az a rohadék Iván a találkozást. Az ex feleség Lucia, pedig nyilván orvosi eset, aki 19 év után még mindig perelni akarja a közel 20 éve elhagyottat, és nem lóvét kér, mint minden normálisan működő bosszúálló luxusfeleség, nem, ő még 20 évet akar a pasi életéből… (ebből, bakker… 20 perc nem kéne…)

A legjobb pasi egyébként ebben a darabban a taxisofőr (Pesák Ádám), őt valahogy nem üldözik szerelmükkel, pedig… jó hangú, fiatal, és még humora is van 🙂

Mellékszálként befut a történetbe Iván és Lucia fia: Carlos (Kocsis Dénes), a mamakedvence figurában, majd kezd a menyasszonyával kitörési kísérleteket tenni, ami annyira jól sikerül, hogy a káosz közepén, Candela dobja is a szívéből a kergetett terroristát, és idegbaját leküzdve, ablakból visszahúzva, már Carlosnál keresi a szerelmet.

Mert mindenki azt keresi ebben a női hisztériában, idegbe csak azért nem omlik valóságosan senki, mert ott a gazpacho, amit még Pepa alkotott, és fűszerként a végén beleaprított némi xanax-ot, így a sztori végére, aki addig nem nyugodtott le, az majd ettől megszelidül.

Pepa végre elkapja Ivánt, csupán azért, hogy végre jól megérdemelten elküldje melegebb éghajlatra az ügyvéd csajjal, (aki egyébként az ex feleséget védte volna a bíróságon, de önmagától ugye senkit nem lehet megvédeni).

Mellékszereplőként még kiemeledett a diliházból több szerepben: Papadimitriu Athina, akinek tök elhittem a házinéni, és a rendőr szerepét is 🙂 A beszólásai feldobták az esténket.

Pepa, Candela és a taxis srác énekhangja vitte a show-t előre, a csajok végül nem omlottak idegben össze, mi viszont kisimulva, mosolyogva elhalasztottuk az idegösszeomlást későbbre. Addig járunk színházba 😀

Réthy Attila rendezése, az Operett helyett az Átriumban 😀 Jó volt, nagyon 🙂

Üvegfigurák – Radnóti Színház

Az első 10-20 percben egyetlen mondat kavarog a fejemben: “hát ezt nem kapkodtad el”… lassan, nagyon lassan kerülünk be egy hétköznapi amerikai csonka család élettörténetébe.

Tom (Porogi Ádám) , a fiú visszaemlékezésén keresztül ismerhetjük meg anyját (Kováts Adél) és nővérét (Lovas Rozi). Fura hármas élettörténet rajzolódik ki: az anyát elhagyta az apa, vele a családját is, így Tom a pénzkereső, aki kényszerraktáros, egyébként költene, írna. Nem tanul, így nem is dolgozik Laura, a nővére, aki nem egészséges, de ez csupán anyja elméjében nem kerül konkretizálásra.

Anya mindent megtesz, hogy egyensúlyban tartsa a családot, a legkevésbé gyermekei vágyai foglalkoztatják, inkább saját régi vágyait, és azóta szerzett negatív tapasztalatait osztja meg velük.

Laura különleges személyiség, más, mint mindenki a környezetében, lábsérülésén kívül lelkileg meggyötört, kisebbrendűségi érzéssel, és mániákkal… már-már autisztikus jegyeket mutat, akinek a család, a ki nem mozdulás otthonról a biztongság.

De ez nem lehet a megélhetési életcél az anyja szerint, aki mindent megtesz: beíratja a titkárnőképzőbe, melyet napok alatt anyját kikerülve otthagy, majd az új ötletet is próbálja megtorpedózni: ha meló nincs, akkor pénzes férjre van szükség.

Tom kallódik, menekül a szituációkból, első sorban moziba, az álmai világába, no meg a piába, mely már nagyon fiatalon egyetlen támasza.

Sikerül a lehetetlen, és Tom elhozza munkahelyi haverját vacsorára, ami anya élete nagy lehetősége, hogy szerencsétlen társaságkerülő lányát férjhez adja. Mindent megtesz, sőt még azon túl is.

Érkezik is a lovag Jim (Nagy Dániel Viktor), aki nagyon lelkesen veti bele magát a “meglepetésvendég” szerepébe, hozza is a kötelező udvarlást, amikor kettesben maradnak Laurával.

Ő az egyetlen a darabban, aki kimondja, hogy ez a lány mennyire értékes, és nem csak egy kolonc a családja nyakán. Különleges, és nincs hozzá hasonló, és aki ezt a kincset felfedezi, az örökké boldog lesz vele. Jim elgyengül udvarlás közben, de időben észbe kap, és bevallja, az ilyenkor legvállalhatatlanabbat: menyasszonya van, mennie kell, nem hazudik, nem fog visszajönni.

Laura még jobban összetör, összetöri a kapaszkodóként használt üvegfigurákat is, de egy új lány születik, akit lehet szeretni.

Tom követve apja útját elindul, minél messzebbre, közben az alkohol vezérli útját. Írja a verseit és szabadnak érzi magát, főleg az anyjától szabadult, de testvére lélekben az út minden állomásán vele van, hiszen az ő kapcsolatuk is különleges.

Érdekes korrajz, az akkori Amerikáról, ahogy egyedülálló anyaként az önkéntes munka mellett a gyerekeket arra próbálták nevelni, hogy adják fel az álmaikat, és a megélhetés a legfontosabb, a lányoknak pedig vagy önállósulnak, vagy a leggyorsabban férjhez mennek, hogy a jövőjük biztosítva legyen. Aki kicsit is kilóg a sorból, az problémás.

A legfélelmetesebb pedig az anyaszerep: aki mindig mindent jobban tud, jobban lát, és az van amit ő akar, és egyáltalán nem érdekli, hogy nem élhet a saját gyerekei helyett, nekik megvan a saját, akár az anyjukéval kicsit sem kompatibilis életük.

Gondolkodtató, érző előadás.

Rendezte: Valló Péter