Háború és béke – Vígszínház

Érdemes időben érkezni, fiatal színészek, a “nép” érkezik, és helyből kiosztja a történetben szereplők családi kapcsolatainak összefüggéseit, ha netán nem olvastad volna a könyvet.

Sokan nem olvastuk, van az két kötet, és baromi hosszú, és még kötelező is a középiskolákban, így ott és akkor kihagytam, most meg már nem volt idő pótolni.

A színészi névsor hívogató, a történet is érdekes, családfa a kézben már kezdés előtt, hamar sötétül is el a nézőtér, és kezdődik az előadás.

A látványt nagyon szépen megtervezték, az végig az egész előadáson át kíséri, segíti a történetet.

A családok, a szerelmek, az emberi kapcsolatok hangsúlyosak, a háború, a csaták, a politika kimarad. A főszereplő számomra nem Pierre, hanem Andrej és Natasa ebben az előadásban, a Rosztov család és Bolkonszkij család állnak a középpontban.

A többiek kísérő elemek, és vannak részek, amik a kuka kategóriát erősítik. Olvastam (már nem tudom hol), hogy az is sokat segíti az előadást, ha a rendező jó érzékkel kihajít részeket a történetből… na lett volna mit… speciel Napóleont úgy, ahogy van, róla is elég lett volna mesélni, mint oly sok sztoriról, amit az író belepakolt, mert könyvben tök mindegy hány oldal (Pierre és Andrej újra találkozásánál el is mondják, hogy amit ott látunk 2 percben, az a könyvben laza 40 oldal…). Dobnám a párbaj rész elnyújtottságát is, na jó, a puff ide, puff oda gyorsjelenet sem biztos, hogy a legjobb megoldás, de hogy a bolondnapóleonnak öltözött gyerek sétáltatja percekig a golyót, az erősen a túlzás kategória. A darab végét sem húztam volna el ennyire, elsőre nem derült ki, hogy Pierre fogságban vergődik, és ölné már a régi bálványt, mert csupán egy masszív csöves új szereplő érkezik, és 5 percig beszél valamiről, amiből egy hangot sem értek (10. sor, mi lehet hátrébb…), és csak mondja és mondja… szerintem már mindenki a végét várta, nem csak én…

Ami nagyon klassz volt, azok a színészek, akiknek tényleg elhittem, hogy szerelmesek, dühösek, oroszosan bulizósak, katonásak, szeretnek és aggódnak.
Wunderlich József, Bach Kata, Hegyi Barbara, Seress Zoltán, Hevér Gábor, Szilágyi Csenge vitték a hátukon az előadást, és külön jófej brigád volt a kicsit statisztaként működő 5-6 sokféle mellékszerepet eljátszó fiatal csapat. A többiek ott voltak, kiegészítették a történetet.

Egyszer látni kell, klasszikus, és a víg csapata ismét egy klassz darabot állított színpadra.

Szólj hozzá!