Igenis, miniszterelnök úr! – Átrium

Anglia, valamikor napjainkban. Válság van. Nem csak ott, egész Európát elérte a válság, és az angol miniszterelnöknek különösen nehéz bármilyen döntést hoznia, mert tök alkalmatlan rá. Még tiszta szerencse, hogy az “Isteni” kabinetfőnöke saját piciny érdekeivel megegyezik, hogy kisegítse a cseppet szellemileg  zokni vezetőt, ki országát csupán tanácsadóival kormányozhatja.

Anglia miniszterelnöke (Hevér Gábor) egyetlen dologban biztos: a nép őt akarja, akkor ennek egyenes következményeként az lesz, amit ő akar. (innentől pont mindegy mit akar a NÉP!)  Hogy pontosan mit is akar, az nehezen derül ki saját maga számára is, ami tuti: a hatalmat, és messze kerülni a bukást.
A problémák pedig el nem kerülhetik, egyetlen este alatt annyi szakad a nyakába, amit egyesével is nehezen fog fel az agykapacitása, nemhogy tömeges érkezésükkel. Valahogy hatékonynak tűnik a brit sajtó, mindenről hamarabb értesül, mint a miniszterelnök 😀
Személyi titkára (Szatory Dávid) csupán elveszettségét fokozza, észre nem venné, hogy latin idézeteivel, és bölcsész típusú magyarázataival egyre messzebb kerül a miniszterelnök értelmi képességeinek felső határától.
Politikai tanácsadója (Claire – Parti Nóra) hízeleg folyton, de éles női logikájával könnyen átlátja a politikai mocskot, és ő “csak” jót akar.
A válsághelyzet fokozódik, az európai vezetőknek összehívott konferencián semmi eredmény nem várható. Kivéve, ha sikerül keresztülvinni Kumranisztán nagyszerű ajánlatát: adnak ésszel felfoghatatlan mennyiségű lóvét Európának, “csupán” az olajat kell ezért cserébe tőlük beszerezni némiképpen drágábban, mint az oroszoktól. Hogy miből? Amit adnak abból 🙂  – laza mellékszál ma estére hazafelé: miből épül Paks II. – orosz hitelből. Kinek fizetünk belőle a kivitelezésért: az oroszoknak… ááááááááááááááááá, semmi, de semmi nem hasonlít…
Menne is ez, ha nem kellene ehhez az Európai Központi Bank, no meg némi csavar, hogy ebből a kabinetfőnök (Alföldi Róbert) leendő munkaadója leakasszon egy vagyont valutaspekulációval.
Alapigazságok hangzanak el: a korrupciót lehet másképpen hívni, pl. befolyásolásnak… és a dicső győzelemtől az út a csúfos bukásig vezet… (jönnek a választások, sokat kellene ezt a darabot telt házzal játszani, ahogy ma este… hátha meghallják a népek… hogy az út végére értünk…)
Kumranisztán külügyminisztere okozza még a problémákat: pedofil lévén 16 éves szűzlányra vágyik, mely felvet némi erkölcsi problémát, de azért nem mindenkiben. Speciel a miniszterelnök hamar a gyakorlati megoldást keresi, az erkölcsi aggályokat félrepakolva. Ha nincs mellette a sértődött kabinetfőnök, akkor viszont olyat bakizik, amiből már felállni is alig lehet.
Befut a történetszálba a magyar vonal, egy kárpátaljai magyar aranykezű szakácsnő és lánya képében, akik “meglepő”módon feketén dolgoznak Angliában, és pont a miniszterelnöknek és az egész uniónak főznek aznap este. Ők lennének a megoldás, de a miniszterelnök brigádja erősen pofára esik, mivel a kabinetvezető rutinja, és tapasztalata éppen whisky-be van folytva.

Visszaérkezik a ZSENI – na jó, ma este Alfödi Róbert az Isten (!!!) Sir Humphrey szererepében, ő a kabinetfőnök, aki elsmitíja a konfliktust, hiszen a korrupt politikai rendszerek kiszolgálásának világbajnoka, de ami még jobban megy neki, az a saját érdekeinek képviselete, így lesz a globális felmelegedés megoldhatatlan problémája kapcsán miniszteri biztosi kinevezése, és újra a miniszterelnök legbefolyásosabb embere. (hogy közben felrobban a színpad a színészi játékától, az ma mellékszál, vinnyogva röhögünk…)

Van ebben a sztoriban még trianoni történelemmagyarázat (mert mit tudhat az angol miniszterelnök a magyarokról), helikpterező kurva emlegetés (nincs célzás, találat van!), marhapörkölt nokedlivel, pici sorosozás, de legfőképpen egy nárcisztikus, nem túl magas, viszont annál hisztérikusabb miniszterelnök, akit szinte bábként irányítanak, aki mindent aláír, ami a saját seggét menti, vagy neki előnyöset jelent. Ha be sem kapcsolom a híreket, akkor is pontosan tudom, hogy miért ekkora siker ez ma Bp-en. És mire tesz nagy ívben a miniszterelnök? Na? Oktatás, egészségügy, kultúra… hol is hallottam már ezt… jaaa, az ország főfocistájától…

Remény? Az van. Remélem még sokan, sokszor megnézik ezt az előadást, hogy szembesüljenek a mai magyar valósággal.

Hevér Gábor, Alföldi Róbert, Parti Nóra és Szatory Dávid pontosan azt mutatja meg a politikai háttéralkukból, amitől hányni kell… kérek egy medencét hozzá… kevés lesz… mert sokunknak feküdte már meg a gyomrát a mai politika…

Inkább megyek újra és újra színházba.  Zseniális előadást rendezett Znamenák István!

Kísértetek – Centrál Színház

Sokkal több, mint ami a színház leírásából kiderül.

Az előadás előtti percekben a díszleten gondolkodom, majd az előadásból kiderül, hogy ötletesen ad keretet az egész történetnek. Minden drámai pillanatban a díszlet mozgatása plusszt ad a helyzetekhez a zenével együtt.

Az első pillanattól kezdve a párbeszédekből, helyzetekből fokozatosan derül ki a történet, a legapróbb részletekig.

Manders tiszteletes (Gáspár Tibor) már az elején is csak a saját érdekei szerint próbálja az eseményeket alakítani, Helene Alving (Básti Juli) az özvegy, aki a legmélyebb titkok tudója most az életének sötét szakaszát készül lezárni a menhely megnyitásával. De a múlt kísért. Ott van vele, nem engedi, marcangolja, és előtör.

Engstrand, az asztalos (Gáspár Sándor) egyszerű, gyarló emberként eleinte csupán a lányát – Reginét (Ágoston Katalin) szeretné maga mellett tudni, nem, nem csupán atyai szeretetből. Fokozatosan, lépésről lépésre derül ki az ő titka is.

Helene fia, Osvald (Ódor Kristóf) hosszú idő után otthon keres menedéket, Reginéhez való viszonya pedig mindent felborít, megváltoztat, megijeszti anyját és a tiszteletest, ettől pedig a múlt már többé nem lehet titok. Ettől borul minden, Helene terve, az egész élete újra a múlt csapdájába kerül. Osvald utolsó kérése drámai fordulatot hoz…

Az egész előadás az elejétől kezdve egy remek angol kriminek néz ki, majd egyre több titokra derül fény, és egyre szomorúbb, szívet facsaró dráma lesz belőle. A hangulat végig magával ragad, a történet egyetlen percig nem áll, folyamatosan, minden mondat több és több régi sebet tép fel, és egyre fokozódik a nyomás, egyre fogy a levegő, egyre kisebb az esély az új életre…

Nagyon fáj a vége, sírósan fáj… nem tudom mikor kezdődik a taps, nem is tudom lehet-e őszintén mosolyogni kifelé menet…

Minden családnak van múltja, minden családból kidőlhet a csontváz a szekrényből, előjöhetnek a kísértetek, amik generációk életét határozzák meg később is. Ha megoldatlan, kimondatlan sebekkel nem kezdünk még akkor, ott helyben valamit, akkor az nem marad büntetlenül… Az elhallgatás, betakarás a legrosszabb, a titkok a ki fognak derülni és a következmények nem megúszhatók.

Ez az előadás sem megúszható könnyek, és mély lelki visszanézés nélkül… (anyáknak kötelezően nézendő… nagyon fog fájni, de most fájjon… és ne a gyerekeknek később…)

Az összes szereplő kíváló alakítása kellett az estéhez.

Alföldi Róbert rendezése nem egy estés élmény. Sokáig tart még a hatása.

 

Őrült nők ketrece – Átrium

Nehéz a friss érzésekről írni. Beszélni még nehezebb lenne.

Ez egy olyan előadás, aminél az volt az érzésem, hogy még nem kéne hazamenni. Még olyan jó lenne maradni. Olyan jó lenne ebben a night klubban tölteni még az estét, ennek a családnak az életét folytatni.

Annyi érzés, érzelem, szeretet, és szerelem született a színpadon, olyan ötletesen, sírva röhögösen, meghatottan könnyezősen, hogy nem, és nem akartuk, hogy vége legyen.

A Madárkák kezdték, és ők voltak az állandóság. Akik olyan táncokat-látványt hoztak a színpadra, olyan lelkesedéssel szerepeltek, mintha ők lennének az este fénypontjai. Ragyogtak, humorosan és profin.

Sok-sok főszerep volt egyszerre, Zaza (Stohl András) mellett George (Hevér Gábor), Jacob (Józan László) alakítása még sokáig elkísér. Ők voltak az este abszolút sztárjai.

Stolh András dalai annyira szépek, vagányak, és fülbemászóak, hogy még mindig, órákkal később is a szívemben laknak.

A jelmezek, a színpadkép mind-mind elhitette velem, hogy egy klassz éjszakai bárban töltöm az estét, ahol nem csak szórakozni lehet, hanem gondolkodni, együtt sírni, együtt nevetni.

A történetetben szereplő család tagjai, egy olyan életet mutatnak meg, ami nem a többségi, nem az elfogadott, és mégis annyival normálisabb, annyival több érzés, és szerelem van benne, ami a hazugságban élő “normális” házasságokból sok helyen hiányzik. Hány, és hány érdekházasság van, akik rögtön összezárnak, amint “más” életet látnak maguk előtt, és rögtön ítélkeznek. Pedig ha kicsit is nyitottak lennének, kicsit is megismernék a számukra “idegeneket” máris szebb lenne a világ. Hihetetlen, hogy tényleg mennyire meg akarják mondani a “nagykereszténynagymagyar” politikusok a “hogyankellélni” világot, és lassan kötelezővé teszik. Nem is kell “másnak” lenni ahhoz, hogy elítéljék azt, aki nem az államilag elfogadottnak vélt “értékrend” szerint akar élni, létezni.

Ez az előadás minden eddigi hitemet megerősítette: mindenkinek a magánügye kivel él, kivel boldog, senkinek semmi köze hozzá. Semmi köze a nemi vonzódásnak ahhoz, ki a jó ember, és ki nem az. Ebben az előadásban pont a “legkeresztényebb” politikusfamilia férj szereplője a szarember, persze be nem vallaná, fel nem vállalná, csak ordítja a gyűlöletét. Akár a homlokára lenne tetoválva a névsor a hazai politikából… (kéne nekik egy lakatlan sziget, ott lehetne saját világuk, senki nem zavarná össze őket… álom-álom…)

A politikus jobbos apuka szerepe precíz tükörképet mutat azon nemnézőknek, akik el sem mennek az előadásra, de pont mindig tudják mekkora fertő az, ha valaki nem a hagyományos módon él. (A szünetben a büfében hőzöngött cseppet egy idősebb házaspárból a férj, hogy ha valaki beteg, azt miért is kell kikiabálni… a felesége próbálta meggyőzni, hogy a szereplők nem betegek, csak meleg szerepet játszanak… nem hitte a bácsi, mert “akinek nincs rá hajlama, az nem is tudja eljátszani így….” Hát csendesen kértem a vizemet és pislogtam a nénire, aki nem győzte meg az öreget… talán a második felvonás, persze utána már nem láttam őket…)

A beszélgetések a közönséggel, a közönségnek, a napi poénok, kiszólások csak még inkább a jelenbe helyezik a történetet. Nevetünk, de mégis szomorú, hogy át kell éljük az országot vezetők mocskosságait… mert már tényleg csak sírni lehetne rajtuk…

Vannak pillanatok, az afrikai fiú esete, az orosz törvények, ami után megfagy a levegő… onnan nem lehet továbbmenni… pedig jönnek a könnyebb poénok… nekem mégis folynak a könnyeim… és ott és akkor nem a nevetéstől. Aztán feloldódunk ismét és repülünk tovább és újra és újra nevetünk… mert a humor tényleg sokmindenen átsegít.

Alföldi Róbert nem vidám zenés darabot rendezett, hanem egy végtelenül érzékeny, csodás családot mutat be annyi érzelemmel, érzékenységgel, ami után szebb a világ. Egy olyan világ létezik az Átriumban, ami különleges, ahova vissza lehet menni (már ha sikerül jegyet venni…) és újra és újra át lehet majd élni, hogy igen, így is lehet élni: szabadon, szerelemmel szeretve, mégis másképpen, bárhogyan.

Sokszor nézős, mindig nézős előadás.

Szélhámos Budapest – Kondor Vilmos

Kondor Vilmos írót akkor szerettem meg, mikor belefullasztotta a zöldséglevesbe a miniszterelnököt… azóta vadászom a könyveit, először a két koronaőr történet jött szembe velem, azóta pedig Gordon Zsigmond történetei.

Ki Gordon Zsigmond? Bűnűgyi újságíró, még a “békeidőkből”, és azok utáni időkből…

A mostani sztrori nem sokkal azután kezdődik, hogy hazatér Amerikából, és itthon kevéssé veszik még komolyan tudását, érdeklődését. A Tabánban nyiffantanak ki egy vicces-vidám zakós fickót, és erre főhősünk ráharap. Nem mintha fontos ember lett volna a néhai, de noteszából kiderül, hogy egy igen érdekes amerikai szélhámos telepedett meg szeretett fővárosunkban, és újságírónkat hajtja a vére, na meg az amerikai tapasztalat, ha ez a fickó itt van, akkor biza ennek nagyon átverés szaga van, ő pedig cikket írna belőle.

Így a legjobb módszerrel nekilát: belépül a szélhámosok közé adatot, információt gyűjteni. Naná, hogy mindent kitálalnak elé… de nem is ez a könyv legfőbb vonzereje, hanem a szereplők, a karakterek.

Tata, aki non-stop lekvár és befőtt gyártásban van, Porges, aki csak azt nem fotózza le, aki aznap nem megy ki az utcára, Piri, a kezdő színésznő, akit mindenki olcsó sarkinak néz, pedig tele van élettel, és még esze is van hozzá….

Aztán a regény csúcsa, mint minden Kondor Vilmos által írt kötetnek az a korszak leírásai, a történetek háttértörténetei, a korai Budapest élete, éjszakai világa, táncosnők, zsugások, rendőrök, bárok, az orfeum, a színházak, a belvárosi kávézók és minden, ami annyira vonzóvá tette már akkor is imádott fővárosunkat.

Igen, a világ legszebb városa, nem tudok olyat, amelyet jobban szeretnék. És tudod mi a poén? Bármikor leforgatható nagyobb balhé nélkül a 100 évvel ezelőtti sztori a mai napig Pesten. (A Budapest Noirt le is forgatták, és milyen klassz film lett belőle!).

Szóval ismét egyik kedvenc íróm regényét helyeztem vissza a könyvespolcra, kerül még a kezembe a többivel együtt!