XIV. René – Karinthy Színház

Egy darab, amit családilag lehet megnézni.

Operett, amin még a férjem is végig nevetett.

Az alapszitu nem bonyolult: van XIV. René (Járó Zsuzsa), aki az öröklési szabályok miatt, hiába lány, ha fiúként ül a trónon. Jön a nagynéni (Egri Kati), aki rájön, és diszkréten az egész udvart beavatja. Nagyon mai, a velejéig romlott, folyékonyan hazudozó János herceg (Széles Tamás – éljen a hazai gyömrői érzés 🙂 ),  a szerelmes fia – Alfonz herceg (Ágoston Péter) és a főálláshalmozó, minden mondata poénban végződő porondmester: Csonka András. Az első fél óra után berobban Irina (Bozó Andrea), a szomszédos Illyria uralkodója, és innentől elszabadul a pokoli vígjáték. Felpörögnek az események, nevetünk minden szaván, és hirtelen minden a helyére kerül.
Jön Irina, vinné a frissen felfedezett bányákat, de sokkal inkább vágyik a szerelemre (mert ugye parlagon maradt :D), de közbelép György herceg (Dányi Krisztián), aki az egész Lodomér államban leginkább az eszénél van.
Kiderül a cselszövés, kiderül ki a fiú és ki a lány, szerelmek szövődnek, Irina majdnem hoppon marad, de végül János herceg menti meg a két állam becsületét.
Nem mondom, aki szereti az operettet, az majd még jobban élvezi, mert a dalok tisztán szólnak, jókor jönnek, mert különben már megfulladtunk volna a röhögéstől. Nem akkorák a poénok, nem, inkább ahogy mondják, ahogy az arcukon látszik (naná, az első sorból még a lélegzetvétel is látszik) a felhőtlen játék. Ebből leginkább hálás szerep az udvari főálláshalmzóé (úgy nem tud bejönni, hogy ne kezdjünk el azonnal röhögni, amilyen arcokat képes vágni, és nem röhögi el!), és persze Irina királyasszony, akinek minden megszólalása aranyat – de minimum szék alá eső vihogást vált ki. Idézhetetlen, de többszörnézős előadás készült korsztálytól függetlenül. (jó, aki nagyon utálja a zenés darabokat, az majd a dalok közben unja magát, én szerettem.)
Szívem hálás – Henrietta – Katasztrófa főhercegnő (Ladányi Júlia) miatt, mintha kamasz magamat látnám csetleni-botlani, tök tisztán énekel, és még a balettcipő is jól áll neki. (jó, én se énekelni, se balettozni nem tudok, de lépcsőn lezuhanni, állandóan elborulni azt simán!)

Persze Lodoméria és Illyria = happy end.

De leginkább kritikus, ritkán színházba vihető férj rövid megjegyzése kifelé: na erre a darabra bármilyen előzetes időpontegyeztetés nélkül elhozhatsz!

Csizmadia Tibor rendezte, és jól sikerült! Nekünk tetszett, vidám és nevetős este lett!

 

Szólj hozzá!