My Fair Lady – Centrál színház

Ötödik alkalom… (pedig állítólag nem lehet rá jegyet venni…)

Először azt mondtam, ezt imádom filmen, akkor színházban is látnom kell.  Aztán Tompos Kátya és Alföldi Róbert vonzott a színház felé, ez rossz nem lehet.
Sokadik alkalomra már tudom: Borbás Gabi és Magyar Attila is alakítanak akkorát, hogy a fal adja a másikat. Kisebbek a szerepeik, de annyira-annyira sokat nevetek, hogy a hasam fájdul meg.

A zene még mindig a mindenem, ebben a darabban a dalok, a táncok, valahogy minden a helyén van.

Mr Higgins jól jár Elizával, de a végén simán megérdemelné a hozzávágott papucsot. Ennyire öntelt, magát imádó, másokat észre nem vevő pasi nem is létezik, csak itt, és csak most, csak nekünk.

Eliza olyan határozott, amilyen törékeny, és akkora hang van Tompos Kátya torkában, hogy az hihetetlen. Kicsit nyugatabbra születik, ma már világsztár, de mázlink van, mert a mi sztárunk.

Lelket simogat, és lelket tép Mr Higgins szerepében Alföldi Róbert. Akkor sem jön zavarba, ha énekel, pedig láttam már színpadon, de eddig énekelni még sosem.
Pickering ezredest játszó Cserna Antal dobja fel neki a labdákat, amiket rendre lecsap, ahogy kell.

Vannak felejthetetlen jelenetek!

Doolitle papa a krimóból kifelé, és az esküvője előtt is könnyeket csal a szemembe, annyira röhögök.

Higgins mama mikor Elizával beszélget igazi vagányságra ösztönzi őt.

Eliza egyik legviccesebb a lóversenyen, Mr Higgins feszengő arca ott minden biztosítékot kiver.

A királynő (Verebély Iván) bevonulása közben már fülig ér a szám. Annyira imádom, hogy még mindig játszik!

A szerelmi fájdalomtól kikészült Mr Higgins dala a végén megkoronázza az estét.

Eliza pedig végig, de végig hibátlan, eleinte hibátlanul pimasz, végig fegyelmezett, és higgadtan okos csaj lesz az utolsó jelenetre!

 

A jelmezek közül a báli ruhák a legszebbek, lágyul a szívem, a pasik úriasan elegánsak, a szegénynegyed lakói pedig hitelesen londoni munkások hangulatát idézik.

Rendezte: Puskás Tamás és csapata, örök hála nekik érte 🙂

(már megint jegyet vadászok rá… ezzel nem lehet betelni, és igen, ebben az évadban ez az egyik kedvencem, ritkán látok egynél többször darabot… és még karácsony sincs… 🙂 )

Szólj hozzá!