Szoboravatás – Corvin negyed – BUD SPENCER

Szombat lévén kellemes délutáni programnak ígérkezik, úgysem láttam még maximum kisdobos meg úttörő avatást még valamikor a múlt évezredben.
Sikeres a nap, újra van télikabátom, így nem fogok rommá fagyni, tehát irány a Corvin negyed. Korán érkezünk, így még egy gyors ebéd belefér az áruházban. Még van fél óra kezdésig, így kisétálunk a letakart szoborhoz. Megállunk a kordonon kívül és az akkor már ott lévő fotósok, tévések helykeresését figyeljük. A kivetítőn folyamatosan feltűnik a program, és Tasnádi Szandi szobárszművész alkotás közben. Hirtelen nyílik a kordon, és a szervezők már kedvesen hívnak befelé minket, így kb a 3-4. sorból oldalról jól látszik a színpad, velünk szemben pedig a letakart szobor. Egyre többen és többen jönnek, mindenhonnan filmidézetek, jönnek idősebbek, fiatalok, családok gyerekekkel (minden kicsit előre kommandózunk, mutatva nekik melyik lábak, lelógó kezek mellett elhaladva jutnak előre, ahol még a térdig érő kicsik és jól fognak látni). Mindenki nem hivatalos fotós kezében a harci készültségben lévő telefon, amivel ha nem is látunk át a tömegen időnként, de azt magasra emelve a képernyőjén pontosan látszik minden, és megmarad az utókornak. Érkeznek Bud Spencer lányai: Cristiana és Diamante is. Folyamatosan mosolyognak, láthatóna jól érzik magukat. Egyszercsak ismerős arc tűnik fel a szobortól nem messze, a 83 éves Kárpáti György vizilabdázó, a nemzet sportolója. Még pár perc, és befut Kocsis Máté polgármester is, aki a szervezők megkeresésére 9 milliót kanyarított ki a helyi költségvetésből a szobor elkészítésének támogatására. Biztosan ő is imádja a Bud Spencer filmeket, mert nem tudja abbahagyni a mosolygást.
Végre 3 óra, és lassna kezdünk. Elsőként a bemutatások, ekkor derül ki, hogy a harmadik testvér sajnos nem tudott itt lenni, de már nem zavar ez senkit. Lefut a kötelező polgármesteri köszöntő, a két lány is megköszöni, hogy ennyien szeretik itt az édesapjukat, Diamante annyira elérzékenyül, hogy többszörre sikerül végigmondania a gondolatait. A végén még magyarul is megköszöni… Vannak könnyeink! Igazán akkor szabadultak el, mikor Kárpáti Gyuri bácsi mesél a színpadon a hajdani ötvenes évekről, amikor Bud Spencer még Carlo Pedersoli néven az olasz vizilabdaválogatott tehetsége volt. Benne volt a magyar klasszis top 3 barátja között, akivet még római otthonába is meghívott, majd tavaly bár Budapestre várta “Bambino” (alias Kárpáti György), de már nem jöhetett, a halál hamarabb érkezett.
Nem látok a könnyeimtől ismét (hogy én miért is bőgök állandóan…..????)
Indul a csapat, és lebben a fehér takarás, máris előttünk tornyosul Bud Spencer, és hatalmas taps és ováció, csattognak a fényképezők, forognak a kamerák, több ezer fénykép készül telefonnal is. Percek telnek el, és máris lehet a szobor közelébe jutni (kíváló szervezés, közös ünnep!), megfogni a kezét (Bud, erős vagy, emelelj! – suttogom), és elképzelem, ahogy megszorítja csontjaim ropogtatva… A könyökéig érek fel, pedig mindig azt hittem magas vagyok 🙂 Lassan indulunk hazafelé, és az első közös mondatunk: a nagypapám is itt volt. A menyországból is figyelte mi történik. Gyerekkoromban hétvégén nap nem telhetett el Bud Spencer film nélkül, papa mindig oda kapcsolta a tévét, és pont úgy nézte (elkapcsolni tilos!), mint a focimeccseket: el-elbóbiskolt, de a pofonokra, poénokra azonnal megébredt, akár a gólóknál a meccseken. Családi ünneplés, sokunk már csak a szívünkben hoztunk a papát-mamát, akik térdén ülve ezeket a filmeket mindig és bármikor megnéztük gyerekként. Mi ezen nőttünk fel, és most van egy hely, ahova ha elmegyek, máris egy kedves mosoly, és jobban érzem magam. Bud Spencer szobra nem csak mérete miatt ad nyugalmat, a lelkem is megtelik azzal a humoros szeretettel, amivel szerepeit megformálta.

2017.11.11. Budapest, Corvin negyed

Szólj hozzá!