Solo – Egy Star Wars történet

Nem mintha egyetlen Star Wars filmet is láttam volna valaha.
De társasjátékokban már sikerült memorizálnom a jó és gonosz szereplők névsorát, ha nem is tudnám megmondani, hogy melyik-melyik részben szerepelt.

Viszont nyár van, és állt előttem a kiskamasz, hogy ő biza moziba menne, méghozzá velem. 3 filmet választ, ebből kettő thriller-horror, így marad a kevésbé véres Solo…

A történet egy fura bolygón kezdődik (azt megtudom még előtte a profi rajongó gyerekemtől, hogy ez a 4. részben felbukkanó csavargó korábbi életéről szól), ahol Han éppen a rabszolgasors elől menekül, hozzájutva egy hiperszuper üzemanyag cucchoz, ami egy maroknyi fiola, de a szabadságának ára. Vinné a barátnőjét is, így egy romhalmaz járgánnyal nekifutnak a feladatnak. Üldözés, lövöldözés, majd befutnak a szabadság kapuját jelentő terminálnak kinéző helyre. Qi’ra, a barátnő elcseszi, így ő a kapun kívül marad a szar helyen, Han viszont megússza, és mehet katonának a birodalmi seregbe.

Ugrunk 3 évet az időben, a kiképzett katona gyalogosan próbál túlélni némi harctéri káoszt, hogy ki harcol kivel és miért, ez kevéssé derül ki. Mindeközben összefut Tobias Beckettel és annak hű barátnéjával Val-al, akik először nem vennék be a balhéba, de aztán mégis Han sikeresen bandatag lesz. Függetlenednek az egymással hacoló népektől, csupán a szuperüzemanyagra hajtanak, amit Dryden Vos rendelt meg, és le kéne szállítani. A küldetés nem veszélytelen, sőt.

Mindeközben pont Csubakka kapja a feladatot, hogy megvacsorázza Han-t, de meggyőzhető, hogy inkább szökjenek együtt, így lesz a későbbi filmekben Han társa a bohókás szörnyecske (vuki).

Szóval az első akció balul sül el, így Val ad még egy esélyt, nem kis részben az oldalán hirtelen felbukkanó exbarátnő Qi’ra rádumáló képességének. Viszont a csaj is megy velük, hátha így együtt túlélik a kalandot.

Nehezíti a helyzetet, hogy kalózok is vadásszák a magas értéken futó szuperüzemanyagot, jól ki is derül, hogy nem véletlenül, mert ha az nincs, akkor nagyobb esély lesz a békére a galaxisban.

Csapatunknak szuper űrjárgányra is szüksége van a küldetéshez, lóvéjuk viszont a nullához közelít, így Han kártyán nyer egy gépet Lando Calrissiantól, aki cseppet hamiskártyás, viszont nem is az a végtelenül gyáva fazon, mint amilyennek elsőre kinéz.

Beckett és a csapat megszerzi a zsákmányt, de már egymásban sem bíznak, így végül a kalózok főnökének, a jócsajnak adományozzák, és  kamucsodaszerrel mennek vissza Valhoz. Rájön az átbaszásra, de kinyírják ahogy kell, sőt Beckett is kihal a végére, csak Han Solo és Csubakka jut túl ezen a fejezeten.

Persze a végére az is kiderül, hogy Qi’ra sem az az ártatlan kislány, mint a film elején bemutatkozott, ezt a történet közben a vak is látja, kivéve Hant, akinek a szeme előtt a rózsaszín köd látszik csupán a szerelemtől, de nyilván a végére rájön, hogy a csaj nem az, akinek hiszi.

Az egész film alatt csupán az a megnyugtató jó érzés kerülget: Han Solo és Csubakka tuti nem fognak kinyúlni egyetlen csatatéri jelenet, és egyetlen száguldás közben sem, mert a kamaszom odafelé felhomályosít (starwars gyorstalpaló), hogy a 4. részben ezen szereplők tutira játszanak, a mostani történet viszont még azon rész előtti időszak, így nem halhatnak bele.

Nyári szünet, vasárnap délelőtt, legalább nem folyt a vér.

A Notre Dame-i toronyőr – Szegedi Szabadtéri Színpad

“Hát itt mindenki elmeroggyant?!” – hangzott el a szünet első mondata az aligfelnőtt nagykamasztól…

Aztán kibeszéltük, ott, helyben, gyorsan egy életbentartó kávé mellett.

De előtte az addig történtek.

Párizsban járunk, sok száz évvel ezelőtt, mikoron is Jehan Frollo (Horváth Dániel) az egyház tiltása ellenére beleszeret egy helyi cigánylányba, majd jól meg is szökik vele. Mindeközben tesója, az igazi főgenya Claude Frollo (Szabó P. Szilveszter – már az első részben is utáltuk, a végére meg nagyon… jól játszotta!) lesz a Notre Dame tejhatalmú ura. Jön a hír, hogy Jehan szarul van, sőt, asszonyát már el is vitte egy randa fertőzés, és ő is a halálán. Ekkor bízza rá a cseppet problémás csecsemőjét Claude-ra, aki inkább szabadulna a feladattól, de ez “az ő keresztje”, így viszi magával, és jól a Notre Dame-i toronyba zárja a kölyköt. Nem túl viccesen, de eredeti módon Quasimodo (Veréb Tamás) lesz a csúf gyerek neve, akinek nem csak az arca torz, de a teste is, ettől még lehetne szerethető, de nem… próbálkozunk megkedvelni egész előadás alatt, mert a szabadtéri sajátosságai miatt még a 6. sorból sem lehet pontosan látni a vonagláson és a fura beszéden kívül mivel akar pluszban meggyőzni.
Az évnek egy napján a helyi cigány közösség bulija megtetszik Quasimodo-nak, és a nagyon jófej vízköpőkkel (Vágó Zsuzsi, Ottlik Ádám) vitatja meg a csavargás kérdését, akik persze biztatják, hogy menjen csak. A fő szervező, a cigányok vezetője (Mészáros Árpád Zsolt – de jó volt ebben a szerepben!) ismét meghirdeti a hagyományos “ki a legrondább” versenyt, amit Esmeralda (Gubik Petra) javaslatára Quasimodo nyer meg. Az eddig mindenki előtt Frollo által bújtatott srác nem tudja megvédeni magát a tömeggel szemben, akiknek jó buli a rokinak látszó, de jószívű Quasimodo-t kigúnyolni. Vissza is menekül a Notre Dame-ba, ahogy kell, de addigra már Esmeralda a nyomában, akinek feltűnik a csúfság mögött a klassz jellem.
Frollo persze már megint nem tud mit kezdeni a kirekesztő gyűlöletével szemben, aki cigány, vagy másképpen gondolkodik mint ő, azt minimum betiltani kell, de lehetőleg megsemmisíteni… gyomorforgató a pasi, “addig kéne ütni, amíg mozog” – hangzik el a szünetben.
Közben vesztes csatából hazatér Phoebus de Martin kapitány (Kocsis Dénes), aki az éppen zajló buliban helyből beleszeret Esmeralda-ba (Quasimodo konkurenciát kap azonnal), és heves udvarlásba kezd. A lány nincs fából, így egymásba habarodnak. Aprócska hiba, hogy a kapitány Frollo szolgálatába áll, és feladata többek között Esmeralda barátainak kipöckölése Párizsból, de ha az nem megy, akkor legyilkolásuk. Nincs gyomra hozzá, így Frollo majdnem kinyírja, de minimum menekülnie kell.
Frollo menet közben beszáll a szerelmi sokszögbe, de annyi esélye van, mint törött szárnyú madárnak az erdőtűzben, utálja mindenki, és nem félnek ezt el is mondani neki, főleg Esmeralda nem rajong érte, ami azért gáz, mert ugye ő a kiszemelt jócsaj Frollo szemében, akit hódítana, csak kevés hozzá.
Frollo bosszút áll, és Quasimodo-t használja fel, hogy a cigányok rejtekhelyére jusson, majd ott bezsarolja őket, és így előkerül a szerelmes Esmeralda – Kapitány páros. Indulnak is a sittre gyorsan, ahol Esmeralda még kap egy “esélyt” Frollo-tól: ha hirtelen belészeret, akkor megúszhatja, de a csaj nem gerinctelen, vannak még érzései, és nem adja magát (némi erőszak befigyelt, de nem jött össze Frollo-nak a “megerőszakollak bébi, majd belémszeretsz” udvarlási mód).
Közben Quasimodo szenved látványosan, hogy mit is kéne csinálni, a vízköpők sokáig magyarázzák, hogy mozduljon már rá a csaj megmentésére, mert ha csak ül a toronyban, az nem egy bátor cselekedet. Nemcsak a púpja hasonlít a csiga házára, a gondolkodása sem gyorsabb, de végül lemászik a már máglyán kínlódó Esmeralda-hoz, és ölben szállítja a toronyba. Ott már örülnek egymásnak, de hirtelen Esmeralda megadja magát, és meghal. Gondolom füstmérgezés lehet, mert a tűz még a lábát sem érte el… Befut a kapitány is, de már csak a halott kedvesét leli fel.
Frollo-t a nép a végére elkapja, de ez már nem segít a szerelmeseken.

Nem mondom, hogy a sztori minden történése logikus, vagy érthető lett volna, viszont a zene, a dalok, és különösen a látvány, az lenyűgözőre sikerült.
A címszereplő nem volt főhős ezen az estén, elvitte előle a show-t Esmeralda-Frollo-Kapitány hármasa, de még a vízköpők is életrevalóbbak voltak nála. Viszont legalább szépen énekelt.

KERO rendezése, jó este volt.

Billy Elliot – Erkel Színház

Angliában 1984-ben utáljuk éppen Maggie Theather miniszterelnöknőt. Igen, a bányászokkal együtt, akik éppen sztrájkolnak, mert a bányabezárásokat éppen nem lájkolják a munkanélküliség árnyékában. Billy (Lukács Olivér) apjával (Tóth Sándor), bátyjával (Csémy Balázs) Tonyval, és a jófej nagymamájával (Bencze Ilona) lakik együtt. Eljár boxedzésre, ha már muszáj, de valahogy az edző is csak a lóvéra hajt, és kevéssé érdekli, hogy a kölyök bármit mozogna, de megütni nem fog senkit. Be is téved Mrs. Wilkinson (Ladinek Judit) balettórájára, ahol először kissé ufónak érzi magát, de hamar beveszik a csajos brigádba, sőt az is kiderül, hogy benne van a tehetség, sőt.
Támogatás helyett tiltás lesz a balettórákra a család férfi tagjaitól, de ezt Billy nem veszi komolyan, és jár tovább. Ott bukik meg a sztori, amikor már meghallgatásra indulna a tánctanerővel, és kiderül a turpisság, hogy mégse a haverjához készül. A legjobb barát Michael (Halász Dávid), aki egy talpraesett kölyök, pont nem érdekli mit gondol róla a világ, ha neki ahhoz van kedve, akkor a nővére gönceiben, vagy éppen tütüben közlekedik akár az utcán.
Billy nem jut el a meghallgatásra, mert a család férfi tagjai vannak túlerőben, az egyetlen kissé szenilis nagymama nem jelentős tényező. Aki kiállna érte, az anyukája (Simon Boglárka) már csak levelében és a szívében él.
Karácsonykor az apa szíve is ellágyul, a sztrájk is kifulladni látszik egy év után, így Billy lehetőséget kap, hogy Londonban felvételizzen a táncosok főakadémiájára. Ennek van némi anyagi akadálya, de azt összedobják neki, a bányászok, akik már csak ilyen jófej bandába tömörültek.
Érkezik is a felvételiről a levél, hogy siker van, együtt a hírrel, hogy a sztrájknak is vége.
Örömtánc a zárás, még a bányászok is tütüben ropják el az utolsó jelenetet és a tapsrendet.
A zene lendületes, a fordítások frappánsak, a balett pont jó arányban és ízléssel szerepel az előadásban.
Aki meg ebben tök mást lát, annak nemcsak szemüveg, de egy szív-gerinc transzplantáció is kéne. (igen, töröltek egy csomó előadást, mert egy hibbant liba azt terjesztette, hogy aki fiúgyerek és megnézi, az tuti bemelegedik… kár, hogy nem focimeccsre ment az Erkel helyett…)
Szirtes Tamás rendezte az előadást, és Sir Elton John zenéje kísért még hazafelé is minket.

Hegedűs a háztetőn – Szegedi Szabadtéri Színpad

Anatevkában járunk. Tevje (Stohl András) 5 lányával és feleségével a zsidó közösség megbecsült tagja. Az oroszok és zsidók közös faluban, békében élhetnének, egészen addig, míg a hatalom felülről bele nem rondít, nem uszítja egymás ellen az itt élőket.
3 lánya is saját maga választ párt, Cejtel még az engedélyét, Hodel már csak az áldását kérni, Chava pedig szóhoz sem jut.

Golde (Éder Enikő) a család összetartó ereje, máig szerelmes a férjébe, pedig még nem ők választottak, hanem a házasságközvetítő. Jön, most is, és szerezne férjet Cejtelnek (Martinovics Dorina), de ő már régen választott, az ő párja biza a nagyon szegény varróinas Motel (Szatory Dávid), és pont a pokolba kívánja a Jente (Csákányi Eszter) által kinézett Lázár Wolfot (Hevér Gábor). Lázár Wolf nem szép ember, sőt randa és öreg, viszont gazdag, és mészáros… és hát ebben a világban… de Tevje szíve mégiscsak a lányáé, és dobja az ötletet.

Percsik (Bányai Kelemen Barna) kószál Anatevkában, és persze a lányos háznál köt ki, mint tanító. Hódel (Bánfalvi Eszter) habarodik bele a vidám, és művelt srácba, Tevje már megint nem tehet semmit, a szerelem ismét erősebb nála.

Chava (Sodró Eliza) viszont az orosz Fegykát (Fehér Tibor) imádja, ez az a pont, ahol már Tevje sem tud túllépni saját magán, a hagyományokon, az érzésein, és mennie kell a szerelmespárnak.

Cejtel és Motel esküvőjére esik a hatalom bosszúja, pogrom készült, és pont akkorra. Nem sokkal később, már nem csak a közösség életébe taposnak bele, de mindenkinek, aki zsidó költöznie kell… akár a világ végére is…

A zene, a tánc, a látvány, az érzések magukkal ragadnak, és Anatevkávban vagyunk mind.

Szakítani kell a hagyományokkal? Mennyire adja fel a régi életét az ember? Mennyire haladjon a korral? Engedje vagy ne Tevje az önálló döntéseket? Mennyire számít még a szava? Állhat-e a lányok boldogságának útjába? A gyűlölet állhat-e a családi boldogság útjába? A politika beleszólhat-e a családok, közösségek szereteten, megbecsülésen alapuló világába?

Anatevkában menekülni kell… menekülni kell azoknak, akik nem oroszok, mindenkinek mennie kell, egy új, másik életet keresve. Egyéni sorsok, sok szétszakított család története. Egy közösségből indulnak, mind másfelé.

Indulnak, és közelről látjuk őket, az arcukat egyenként… nem migránsok, menekültek… menekülnek, mert muszáj, az életük a tét… mi értjük, itt Szegeden, és tavaly is értettük Pesten, Veszprémben… és mindenhol. Kár, hogy az ország kétharmadában nem értik…
Alföldi Róbert úgy mutatta meg nekünk Anatevka életét, a tejesember családját, a közösséget, az elüldözésüket, hogy a végén potyognak a könnyeim… már megint… sokadszor.

Volpone – Városmajori Szabadtéri Színpad

Volpone (Jordán Tamás) tuti szélhámos, Velencében járunk éppen, de bárhol lehetnénk, akár itthon is.. Mindenkit átver, a kedvenc segítségével Moscával (Bányai Kelemen Barna). Pénzre utazik, sok pénzre, nem is titkolja nagyon. Beteget, sőt haldoklót hazudik, hogy megkopassza a seregnyi haszonleső “legjobb barátot”.
A közjegyző (Szabó Tibor) alig-alig pénzéhesebb, mint a többiek, neki is, mint mindenki másnak az a taktikája, hogy pénzzel behízelgi magát a “haldokló” Volpone kegyeibe, majd kényelmesen lenyúlja a mesés örökséget. Ott cseszi el, hogy kihagyja az örökös nevét, rábízva ezt a “nagybeteg” barátra, bízva magában, meg az adományaiban.
Corvino (Csankó Zoltán) a másik “legjobb barát” nemcsak a pénzt nem sajnálja, de még az agyonféltett, cseppet terrorban tartott feleségét (Hartai Petra) is odaadja, csak az “örökség” számít. Mosca piszkos mancsa persze ebben is benne van könyékig.
Corbaccio (Szerémi Zoltán) dobja be az adu ászt: új végrendeletet gyárt (bízva abban, hogy mindenkit túlél), amiben Volpone lesz örököse, sőt még a saját fiát (Balogh János) is kitagadja. Igen, Mosca ebben is benne van nyakig.
A legkevésbé Canina (Bánfalvi Eszter) a város kurvája hazudik, ő tényleg “csak” férjhez akar menni Volponehoz, meg is tesz érte mindent, de általában rosszkor van rossz helyen és időben.
Mikor azt hiszi Volpone, hogy ő mindent megtehet, és mindenki kapzsiságát kihasználhatja, akkor botlik meg először. Aztán megbízik, a kígyó típusú jobbkezében, és végképp mindent elveszít. Minden számító “barát” megkapja, ami jár neki, mert az élet sosem marad adósa senkinek.
Közben pedig nevetünk, még azon is, amin sírni lehetne. Tele humorral, fordulatokkal, hazugsággal, árulással az esténk Alföldi Róbert rendezésében. Sokszor visszatapsolós, nem elengedős a Weörös Sándor Színház előadása Szombathelyről.

Rigoletto – Szegedi Szabadtéri Színpad

Mantova hercege (László Boldizsár) igazi nőcsábász, mindegy nagyjából merről, csak csinos csaj legyen körülötte. Szerelembe esik (hova máshova) Gildával (Keszei Bori), aki Rigoletto (Ludovik Kendi) féltve őrzött lánya. Rigoletto pedig a herceg udvari bolondja. Szép játszma…
Rigoletto annyira őrzi a lányt, hogy be is zárja, bár aki szerelmes, azt hiába, Giovanna (Kalmár Magda) segíti, hogy herceg szerelmével találkozhasson. Annyira szerelmesek, hogy a közös jelenetüknél odatapad minden figyelmünk, és nagyon jól énekelnek. Gilda elrablásával Rigoletto az őrületbe, a lány a herceg karjaiba kerül. Ettől Rigoletto még jobban bepöccen, és Gildát győzködi, hogy szarul választott. Ennek bizonyítására elviszi egy helyi krimóba a lányát, ahol láss csodát, a herceg már másnak csapja a szelet. Rigoletto agya már rég kirándulni ment, így bérgyilkost Sparafucile-t (Kiss András) fogadja fel, hogy ölje meg a herceget. Bérgyilkosunknak kimondottan a pénz volt a fontos, így neki nagyjából mindegy kit öl meg, csak a kifizetés ne maradjon el. Maddalena (Ádám Zsuzsanna) rádumálja a bérgyilkost, hogy ne ölje meg a herceget (naná, ő is bele van bolondulva), inkább nyírja ki azt, aki elsőnek belép a krimóba. Nem tart ez sokáig, jön Gilda és jól belehal az első belépésbe, zsákba is kerül azonnal, majd apja karjaiba, aki kifizeti a zsákért a megérdemelt munkadíjat. Majd meghallja a herceg énekét, és kezd idegi alapra kerülni, bár ténylegesen abba bolondul bele, amikor kibontva a zsákot a saját lányát leli meg. Nincs mit tenni, az átok rá szállt (Monterone grófja szórta az átkokat, mert nőrokonai valahogy belekeveredetek a herceg udvari szerelmi életébe), elveszítette egyetlen agyonféltett lányát.

A történet itt véget is ért, már nem fáztunk annyira, mert üldögélés helyett már gyalogolhattunk is kifelé.

A lányvány, a díszlet, és azok a csodálatos ruhák lenyűgözőek voltak, főleg az első jeleneten ámultunk el: mindenkinek más és más estélyi ruha jutott, ízlésesen, elegánsan, az egész lányványba illeszkedően remekül mutattak a színpadon.

És itt jön az őszinte rész, ami operánál elengedhetetlen: nemcsak abszolút hallásom nincs, sőt, ami van, az a botfülem. Mindennek ellenére, vagy pont ezért, amiket én hallottam, azok nagyon jól szóló dalok, kiemelkedően szenzációs hangon énekelt Gilda és a herceg, Rigoletto is igyekezett felfutni hangban hozzájuk, és összességében az egész csapat fülbemászóan énekelt, és nem terveztem megszökni még a magas hangoknál sem, a kezdő operanézőket is megkímélték.

A június végi őszben pulcsiban és vastag zokniban próbáltuk elképzelni a nyarat, de lehetett kölcsönözni takarókat.

A látványhoz szorosan hozzátartozik az összes jelmez, aminek döntő részét Náray Tamás és Tihanyi Ildikó tervezte, bármelyik ruha akár egy elegánsabb eseményen teljesen hordható lenne, ami a színpadi jelezekre kevésbé jellemző úgy általában, viszont a mostani tervezéskor erre figyeltek. Az előadás elején úgy éreztem magam, mint egy VIP divatbemutatón.

A hideg ellen nincs mit tenni, ha majd meleg lesz, akkor a “mozduljon meg végre a levegő” fohász fog szólni, most pedig hátizsáknyi folyamatosan hűlő idő arányában felvehető pulcsi, zokni, kabát, sál, pokróc volt a megoldás. A szabadtéri mumusa az eső megkegyelmezett, szépen kértük rá 🙂

Harangozó Gyula rendezése a Dóm téren.

 

Mennyei hang – Játékszín

Florence (Bánsági Ildikó) az 1900-as évek elején Amerikában képzeli el, hogy ő híres énekesnő lesz. Bonyolítja cseppet a helyzetet, hogy ennek okán nem tanul meg énekelni, viszont hisz benne, hogy tud. Nem tarthatja vissza semmi, a kitartás, amivel előre halad céljai elérésében, hogy minél több  emberhez eljusson az ő “csodás” hangjával meghozza gyümölcsét. Az is igaz, hogy koncerjeire csak a baráti nézők érkezhetnek, ő maga személyesen a szűrő, akinél egy laza vizit után lehet átvenni a jól megérdemelt koncertjegyet. Itt a klasszik igazság: ez már olyan kegyetlenül pocsék, hogy az jó. Könnyezve röhögünk, amíg egyetlen hangot sem sikerül eltalálnia. Új zongorista érkezik a produkcióba Cosme McMoon (Szemenyei János), aki eleinte a zongorától is messze ugrik mikoron is Florence bemutatja neki “művészi” énekhangját. Aztán van az a pénz, amiért persze vállalja a fellépéseket. Nem, nem csak a pénz: Florence annyira természetesen bájos, annyira hisz önmagában, annyira hallja belülről a tiszta hangját, ami persze kívülállóként szörnyű, hogy bárki beleszeretne.
A humort és a valóságot a házibarát St Clair (Gálvölgyi János) hozza, aki rajongásig imádja Florence-t, míg ő maga a meg nem értett színész, aki hiába távozott Angliából Amerikába a világhírnév reményében, neki csak Florence árnyéka jutott, persze ettől még nem érzi rosszul magát. Az igazi rajongó viszont Dorothy (Lévay Viktória), aki titkárnősködik főhősünk mellett és főállásban rajong érte, időnként pedig az aligdöglött kutyájával rohangál körbe. Az este könnyezősen vihogós része, mikoron is a megboldogult minikutya temetésén St Clair próbál beszédet mondani, de rázza a röhögés… minket is.
Nem maradhatunk spanyol nyelvlecke nélkül: a szakácsnő, szobalány a mexikói csak spanyolul beszélő Maria (Murányi Tünde), aki egy hangot nem beszél a mi nyelvünkön, mégis minden mozdulata, jelenete tiszta és világos, az egyik legjobb humorú szereplő ma este.
Az alapítványi fellépések után Florence lehetőséget kap a Carnegie Hall-ban: vagy 3000 néző vár rá, avagy a bukás. Csillogó szemekkel, sikítozva, nevetve tombol a közönség, nem, nem csak a színpad szerinti Carnegie Hall-ban, a Játékszínben is.
Ez az este az álmokról szól: Florence álma, hogy énekeljen, imádja őt mindenki (na jó, egy-két hisztis kritikusán kívül, de az nem számít!), és a közönség jól szórakozik.
Nem is vártunk mást a mai estétől: felhőtlen nevetést. Az mellékszál, hogy Bánsági Ildikó a klassz és szép hangjával, hogyan tud annyira hamis lenni, hogy potyognak a könnyeink a nevetéstől.
A színésznők jelmezei mesések, a díszletet nem kellett túltolni, maximum a zongorát tologatni egyik oldalról a másikra.
Bagó Bertalan rendezte, búfelejtős, kikapcsolódós, nevetős előadás.

Furcsa pár – Városmajori Szabadtéri Színpad

Oscar (Görög László) a válása után egyedül él 8 szobás legénylakásában, ahol péntekenként a haveri körnek pókerparti a program. Ennek a csapatnak oszlopos tagja Felix (Gáspár Tibor), és még másik 4 jómadár. Felixen kívül mindenki más tipikus züllött pasi: jó nekik a térdig szemét a lakásban, és a romlott kaja, csak a póker és a cigifüst meglegyen. Történetünk kezdetén Felix nem fut be időben a heti pókerpartira, így a banda aggódni kezd. Akkor fokozódik a hangulat, amikor Felix felesége telefonál, mert a férje bizony eltűnt, már vagy másfél napja, az igazságot cseppet árnyalja, hogy kirúgta otthonról, a szerető családi fészekből laza 26 év után.

Először a csapat aggódó üzemmódba kapcsol, majd elkezdik használni az agyukanak azt a részét, ahol nem a kártya és a zseton az úr, de mire megoldásra lelnének, Felix előkerül, majd lendületesen beveszi a fürdőszobát, ahol elzokogja bánatát a csészének, majd felmarkol és bezabál egy doboznyi gyógyszert. A hisztéria kicsit fokozódik, de hamar nyugodtan hazatérhet a kártyás banda, Felix jól van, és Oscar befogadja a kirúgottat.

Nem gondolták ők ezt végig, hogy a genetikailag rendetlen Oscar majd együtt tud élni a klinikai esetként rendmániás Felix-el. De ők megpróbálják. Már másnapra csilli-villi a lakás, levegőt venni is csak pormentesen lehet, jönnek is a cimborák kártyázni, de a sterilizált kártyapakli cseppet elriasztja őket.

Oscar mindent megpróbál, még szerez két csajt is a házból, akikkel akár kikezdeni is lehetne. Felix fél, a régi asszonya után rinyál, de nem menekül el, viszont étterem helyett ő főzi a vacsorát. Ez utóbbi inkább brikett és szén lett, nem vacsora, így meghívást kapnak a két vágyakozó hölgytől az esti táplálék elfogyasztására. Oscar megy, Felix marad. Pedig a csajoknak nagyon bejön a rendmániás fickó.

Visszatérve a másnapra egymást szívatják a közös kéróban, nem veszik észre, hogy egy rossz házasságot élnek át együtt mindketten. Egymás piszkálása, beszólogatások, egymás munkájának semmibe vétele, kigúnyolása… mindezekkel rohannak a kapcsolatuk nemcsak hullámvölgyébe, egyenesen a gyűlölettel teli legvégébe. Az sem segít, ha nem beszélnek, és az sem, ha mindketten kiadják dühüket.

Végül Oscar teszi meg a döntő lépést: Felixnek mennie kell, de azonnal. Csúnya és fájdalmas a veszekedés,  a liftben várják a lányok Felixet. A csajok pedig nagyon vágyják a precíz, takarításmániás hírszerkesztőjüket.
Oscar visszatér a barátaihoz, ahol elég meglepetten tapasztalja, hogy Felix mennyire hiányzik a csapatból. Majd megérkezik az említett sértődötten a lányokkal, és el akar költözni.
Így ért véget-e mesés történet, a fiúk újra leültek pókerezni, jött a sör, a cigi, de valahogy a kupi nem termelődött újra…

Az élet haladt tovább, a két pasi látványos szakítása, pont olyan volt, mint az együttélésük: egy rossz házasság paródiája…

Béres Attila rendezte, a Miskolci Színház vendégjátékaként szerepelt a Városmajorban.

Mojo – Belvárosi Színház

Gengszter-komédia, a jobb fajtából.

Az ötvenes években járunk a londoni Soho-ban, ahol az Atlantic klub személyzeti részén találjuk magunkat, ahol ki mások, mint az ott dolgozó light bűnözők éppen a saját főnökük megbeszélését próbálják drog és pia mámorban elemezni. Nem könnyíti meg a helyzetüket, hogy a klub főnökének, Ezekielnek az irodájában zajlik a megbeszélés, ahol Silver Jonny, a kupi sztárénekese is jelen van. Sam Ross érkezett a konkurens klub és banda feje, hogy egyezkedjen. Ez nem sikerült számára rosszan, mert simán kettéfűrészeli a vendéglátóját, és a kukákba helyezi a hullát. Majd jelzi ezt a néhai bandavezér jobbkezének Mickeynak, aki a fiúkkal együtt megpróbálja átvenni, megmenteni a helyet. A problémát fokozza, hogy Ezekiel fia, Baby erősebben drogos, mint felnőtt volna, és csupán eleinte a hisztériát növeli. A három jómadár alkalmazott megpróbál mindent a saját előnyére fordítani, a megoldási javaslataik is pontosan ezt trükközik. Tehát tök mindegy mi lesz a klubbal, ők azt vastagon leszarják. Apró szösz a gépezetben, hogy a főnököt brutál módon kinyírták, de még az aranytorkú Silver Jonny is köddé válik. Amikor Baby cseppet a józanság felé tendál, már kezd kialakulni benne a kép, hogy valójában mi történhetett, ennek hatására viszont Michey kidobja a csapatból. A többiek pedig bentlakóként készülnek fel a konkurens banda érkezésére, akik baromira át akarják venni a klub üzemeltetését. Mivel a szerek határsára kevésbé éberek, így visszaérkezik Baby, aki miután kinyírta a Sam Ross nevű konkurenciát, visszalopja a zseniális Silver Jonny-t is. Már tisztán látszik, hogy a három jómadárnak melyik oldalra kell állnia, és ismét váltanak, most Baby mellé vetődnének… de ő már átlát rajtuk, így Mickey csapatába szavazza őket, és padlóra kerülnek egy nagy fegyver terrorja által.

Gengszter szlengben íródott az egész előadás, vicces, elgondolkodtató, pörgős a legvégéig, egy pillanat alatt változnak a helyzetek, az erőviszonyok az előadás mindkét felvonásában.

Göttinger Pál rendezte, játszák: Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor, Csőre Gábor, Schruff Milán, Lestyán Attila és Hunyadi Máté.

Chicago – Átrium Színház

3,5 óra, amit annyira, de annyira néztünk volna még tovább…

Roxie Hart (Sodró Eliza) vágyik a sikerre, ami Chicago-ban (biztos csak ott? 😉 ) a szereposztó díványokon keresztül vezet. Fred Casely (Figeczky Bence) pont szervező az egyik helyi kócerájban, ahová Roxie vágyik, ki is használja, a naív Roxie-t, dugásért cserébe nem, hogy szerepet, saját számot nem kap, csupán kioktatást, és a felkérést a további szolgáltatásokra. Roxie előbb üt, mint kérdez, sőt. Simán agyonlövi a fickót.

Van neki egy tuti papucsférje – Amos Hart (Mihályfi Balázs), aki helyből nagy szerelmesen magára vállalja, hogy kinyírta a betörőt, az alvó felesége védelmében. Hamar megbukik, mert kiderül, hogy a “hűséges” asszony biza ismerte a néhait. Ezen cseppet bepöccen, mert az is hamar napvilágra kerül, hogy mennyire közelről sikerült megismerni a holtat. Innentől a férj kicsit sem akar a hülyepapucs lenni, és már nem viszi el a balhét, Roxie pedig bekerül a sittre.

Morton mama (Hernádi Judit) a mindenre kapható, korrupt börtönőr terelgeti a rábízott pasigyilkos csajok életét, mindenki választhat: vagy fizet, vagy ül. Mindenre van megoldás, és árfolyam. A legnagyobb sztár Velma Kelly (Parti Nóra) a cellalakók közül, aki korábban népszerű díva volt, csak megcsalás esete forgott fenn, és valami emlékezetkiesés okán, azt már nem tudná pontosan felidézni, hogy a huga és az akkor még nem ex pasija hogy haltak meg egy félrelépéses estén. A többi vagány börtönlakó is tök ártatlan: aki csak a zöldséget szeletetle, majd a férje szívétbe fektette bele kését, a másik szenteste a csendeséj zenéje mellett nem viselte jól a távkapcsolóval való kommunikációt a tv felé és még hasonlóan kreatív megoldásokkal bekerültek gondoskodnak a folyamatosan izgalmas kóterlétről. Kiemelkedik a magyar lány, aki pont alig beszéli még tájszólásosan is a helyi angolt, de azt fixen el tudja mondani, hogy ő bizony ártatlan.

Morton mama kedves a lányokhoz, azok meg vele, és még jutalmul azt is a fülükbe súgja “Sohase mond…” 😀

Morton mama némi lóvéért cserébe (50-100 dollár között), már akár fel is hívja Billy Flynn ügyvédet (Fekete Ernő), aki pont a gyilkos csajok megmentésének specialistája. Őszinte fickó: nem kérdezi ártatlan-e, csupán azt, van-e 5000 dollárja. Ha van, akkor vállalja az ügyet. Ügyes ügyvéd, nemcsak a tárgyalóteremben dolgozik, ahol minden tárgyalás felér egy színi előadással. Nem, ő előkészíti rendesen a saját bejáratott újságíró hadával, hogy a média teremtse meg azt a helyzetet, amiben a bíróság már máshogy nem is dönthet. A média egyik legjelesebb képviselője Mary Sunshine (Bercsényi Péter), aki minden bulvártémára és friss hírre elsőként vevő. Nem is csak vevő, olyan csajosan jól énekel pasi létére, hogy kapaszkodunk rendesen a székünkbe. Összejön a reklámkampány Roxie-nak, ezzel két célt ér el: sztár lesz, már akkor, mikor még ki sem szabadult, és ebből fog élni a sitt után. A másik, hogy az esküdtek csak jobb szándékkal tárgyalják egy ekkora már  sztár ügyét. Velma cseppet berág, mert nemhogy Roxie miatt kellett elhalasztani a saját tárgyalását, az azon a tárgyaláson tervezett trükkök bevetése, már Roxie-nál landol, és meg is valósítja, hiába hülyézte le Velmát még a próbán a sitten.

Érkezik végre a tárgyalás napja, ahol Roxie már újra az egyszer már kirúgott Billy Flynn ügyfele (a magyar lányt kivégezték, mert szar ügyvédje volt, és még csak nem is hallgatott rá.. sanszosan ártatlanul), szóval nem bírja a feszültséget, egyre jobban fél attól, hogy kötélen végzi, ezért visszatér Billyhez.

Nemcsak gyilkos, táncos, és már celeb, de okos is ez a lány, mikor lekerülne a címlapokról random bedob egy olyan inforációt, amitől mindenki lehidal: gyermeket vár. Van az a pénz, amiért az orvosszakértő is látja azt a gyereket.

Az matekból biztos, hogy ez a kölyök nem a férjétől van, így némi ügyvédi cseles noszogatásra a már nem annyira papucsférj beadja a válást, ahogy az ügyvéddel Roxie eltervezte előre. Ó, szegény Roxie, aki terhes és még a hálátlan férje is elhagyta. A sajnáltassuk meg magunkat az esküdtszékkel megy a leginkább, egészen addig, míg fel nem mentik. A celebség csak mindaddig tart, amíg nem jön egy új, egy érdekes eset, de amint megérkezik a szomszéd tárgyalóterembe az újabb gyilkos, a reflektorfény már vándorol is tovább.

Mindkét csaj – Roxie és Velma hála Billy oldaadó tehetségének felmentésre kerülnek a bíróság álatla, ártatlanul távozhatnak. Csodálkozunk, egy ilyen minden hájjal megkent ügyvéddel?

Amos imádja a feleségét, de Roxie a felmentése után csak kineveti, szó sincs normális terhességről, csak kamu volt a szabadulás érdekében a gyerek. Amos a lábára áll, és saját kezébe veszi nyúlfarknyi életét és az addigra előkerült fegyverével nem a hazug nejét veszi célba…
Eddigre a celebség, hírnév tovaszáll, és nem marad más választás, mint a két egymást korábban gyűlölő exsittes lány együtt vállal varieté műsor a külvárosi közösségi házban.

A két lány harca itt véget ért, a gyilkosságért mindkettőjüket felmentették, Billy segítségével, és most egymást támogatva építik fel új életük.

A kezdéstől a végéig jön és jön, mindig jön a konferancié (Hámori Ildikó), aki az első lépéseiben egy gyomorideges,remegős nagymamát mutat, majd egyre inkább a bolgodság keresésére tesz fel az életét. Jön ha kell, ha nem (inkább kell, még sokszor)sokszor és sokhelyen látja meg a boldogságot, mindazt mit tömegesen kergetünk.

Chicago egy olyan város, ahol minden pénzért megvehető, sok pénzért még az igazságszolgáltatás is úgy befolyásolható a média által, ahogy az elítélendő gyilkosok megfizetik és kérik. Nincs az a mocsok, amit egy gátlástalan ügyvéd + a firkászok ne tudnának tisztára mosni.

Korrupció, gyilkosság, irányított média, szex, megcsalás-hűtlenkedés ez mint egyenlő Chicago-va. Vagy mégsem? Vagy mi akartuk így? Mi választottuk ezt az életformát?
Meddig lehet korrupcióval kimenteni gyilkosokat a börtönökből ? Miért kell a legbefolyásosabb női gucci táskában feszíteni a kampányok főnökének (ronda is, drága is, hol is láttam már…)?
A bíróságon mindennel lehet érvelni, még a mássággal is, mert nem minden az, aminek látszik és ezt rögtön Mary Sunshine példáján mutatja be sztárügyvédünk.

Minden színész és színésznő pont azt játszotta el, amiről a szerepe szólt, szókimondóan, bátran, nagyon harsányan, és ami a szívén, az a száján gondolkodással. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha megszoknánk, hogy mindig az igazságot halljuk.
Ez egy igaz gondolkodás? Ez egy igaz ország? Vagy csak Chicago?

Alföldi Róbert rendező elvitt minket Chicagoba, azt hittük elrepít oda, közben meg itt maradtunk Pesten, de mégis hátborzongató, hogy valami nagyon hasonló élethelyzetek alakulnak ki az egész országban.

A sajtó bármire képes: felemel, celebbé tesz, elítél, lejárat, befolyásol… és elfelejt…

A Chicago előadás nagyon mai: szó volt a korrupcióról, a mindent megtehet sajtóról, a “pártatlan” igazságszolgátatásról, hétvégi vidéki fellépésekről a stadionokban, a kényszerűen széthullott családokról, megjelentek a színpadon a kommunikációs szakemberek (megrendelt firkászok a Guccival), benne van a hit, a magyarság, és a lehetőség…

A látvány: a jelmezek + a tánc annyira eggyé váltak az előadással, ha nem lennének nem is működhetne a történet ilyen katarzis felé. Az élőben szóló zene tette még eredetibbé, még hangosabbá ezt a nem könnyű, ugyanakkor rendkívül szórakoztató-elgondolkodtató előadást.

Az élő zene pörgeti fel az összes dalt, dallamot, határozza meg a nagyon vagány táncos jeleneteket.

Nagyszájú, végtelenül őszinte érzésekkel mindent kimondó és megmutató előadás 3,5 órában Alföldis rendezésben az Átriumban. Mágnes lesz ez a darab, odavonz majd elég nagy rendszerességgel.